2p

A Fővárosi Közgyűlés szerdán egyetértését adta ahhoz, hogy 1,4 milliárd forint értékben nyílt közbeszerzést írjanak ki egy új, 490 férőhelyes felszíni P+R parkoló építésére a MÁV használaton kívüli kelenföldi vasúti vágányain.

A képviselők 23 kormánypárti igen szavazattal, 6 ellenzéki tartózkodással, valamint egy DK-s nem szavazattal fogadták el Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes erről szóló javaslatát.

A döntéssel a főváros 1,3 milliárd forintos fedezetet biztosít a projektre, amelyet a BKV Zrt.-nek bocsát rendelkezésére a beruházás befejezését követően. A javaslatban emlékeztetnek, az új parkolóhelyek építését már nem lehet európai uniós forrásból fedezni, hiszen a beruházás befejezésének várható ideje 2015 utánra esik.

A közgyűlés szerint a kiviteli munkák legkorábban 2015 szeptember 1-jén kezdhetőknek meg, befejezésükre pedig - mérnöki becslés szerint - 2016 júliusában lehet számítani. Szeneczey Balázs előterjesztésében emlékeztet, a fővárosnak a 4-es metró építéséhez kapcsolódóan 1500 új parkolóhelyet kell létesítenie Őrmezőn, a kelenföldi végállomás térségében, a MÁV használaton kívüli kelenföldi vágányainak helyére tervezett 490 felszíni P+R parkoló pedig ennek részét képezi.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!