Mit szól a kormányzati negyed tervéhez Demján? A látványterv egészben!
Demján Sándor egyébként tavaly decemberben kiállt a kormányzati negyed felépítése és a Nyugati pályaudvari helyszín mellett. "Abban biztos voltam, hogy két hely alkalmas kormányzati negyednek. Az egyik a Nyugati pályaudvar, a másik a Művészetek Palotája és környéke. Már az Orbán-kormány idején is felvetődött, hogy itt legyen a kormányzati központ..."- mondta a Heti Válasznak a cégvezér.
Hozzátette: a TriGránitnak nem létkérdés, hogy a cég építse fel az új kormányzati negyedet, hiszen az egész beruházás nem éri el a csoport éves invesztíciójának öt százalékát. Demján szerint ha az állam megvalósítja a kormányzati negyed terveit, az rögtön megéri majd gazdaságilag.
A magántőkéből felépített negyedet az állam bérli majd, méghozzá a jelenleg használt irodák négyzetméterenkénti bekerülési költségénél olcsóbb áron. A jelenlegi minisztériumi épületek eladásából legalább 100 milliárd forintra számítanak.
Szemán L. Menedzsment Fórum