2p

A 3-as metró legkritikusabb szakaszai készülhetnek el 2016-ra, a teljes felújított vonalat legkorábban 2019-re adhatják át - mondta Tarlós István a Magyar Nemzetnek, az InfoRádió Aréna című műsorában pénteken általa közölteket pontosítva.

A lap hétfői számában Budapest főpolgármestere úgy fogalmazott, hogy a kormánydöntés részletei a 3-as metróról csak a határozat hétfőn várható aláírását követően lesznek nyilvánosak.

A korábbi döntések alapján annyi bizonyos, hogy a főváros 60-65 milliárd forint hitelt vehet fel a metrószerelvények felújítására. "Eldőlt, a régi (...) kocsik helyett nem veszünk újakat, viszont megújításukat és korszerűsítésüket még az idén megkezdjük, és 2015-ben be is fejezhetjük" - tette hozzá.

A csaknem 100 milliárdosra tervezett teljes rekonstrukció tervezési folyamata alapján bő két esztendő alatt azok a szakaszok készülhetnek el, amelyek ma még biztonságosak, de a szakértők szerint addigra balesetveszélyessé válhatnak - mondta.

Egy későbbi kormányhatározatnak kell majd tisztáznia, hogy az infrastruktúra, vagyis az alagút, a vasúti pálya, a sínek, a biztonsági és informatikai berendezések teljes felújításának fennmaradó részét, a megállók akadálymentesítését uniós forrásokból finanszírozzák-e - tette hozzá.

A vonal Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására egyelőre megvalósíthatósági tanulmány készül, az biztosan nem lesz benne most a finanszírozási keretben - mondta a főpolgármester.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!