2018. november 20. 08:50
mfor.hu

A lap értesülései szerint túl lassan halad a bővítés, ezt elégelték meg.

Komolyan felvetődött, hogy új tárca nélküli minisztert nevezzenek ki a paksi atomerőmű bővítéséért felelős Süli János helyére, értesült a 24.hu.

Energetikai berkekben Süli leváltását a projekt csúszásával hozzák összefüggésbe, amit az utóbbi hetekben már kormányzati szinten sem titkoltak, bár a szakember környezetében arról beszélnek, hogy aligha Süli a késedelem fő okozója.

Süli májusban eleve 22 hónapos csúszással vette át a beruházást, ráadásul azután elakadtak a közbeszerzések. Ezzel együtt május közepén még arról volt szó, hogy a Paks II. beruházás ütemterv szerint halad, az új blokkok határidőre elkészülnek. Erről beszélt Süli azután is, hogy a Roszatom vezetőivel tárgylat Szocsiban, majd álláspontját július elején, az Országgyűlés gazdasági bizottságának paksi kihelyezett ülésén is elismételte.

Szeptember végén viszont már elismerte a kormány, hogy tárgyalnak Paks II. szerződésének módosításáról. Jelenleg úgy tűnik, az új paksi atomblokkok átadása akár a lehető legkésőbbi időpontig, azaz 2032-ig is elhúzódhat.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.