Az egyik legnagyobb orvosiműszer-gyártó vállalat, a Guidant az elmúlt hetekben a legfontosabb felvásárlási célpontja lett a szektorban érdekelt cégeknek. Ugyan a Johnson & Johnson még 2004-ben ajánlatot tett a cégre, ám később a gyártó hibás termékeit követő bizonytalanság után kihátrált az üzletből, majd tavaly év végén próbálkoztak újra, ám ekkor a Boston Scientific is bejelentette igényét.
Ez utóbbi cég a napokban tett a Johnson & Johnsonnál kedvezőbb vételi ajánlatot, ám annak határideje kedden délután lejár. Ezt kontrázzák most meg még kedvezőbb összeggel, a múlt heti részvényenként 72 dollár helyett most 80-at kínálnak.
A Reuters szerint a Boston Scientific szerint bemondott összeg kegyelemdöfésként hathat a küzdelemben, és a Johnson & Johnson korábbi hezitáló magatartását figyelembe véve aligha elképzelhető, hogy ennél többet fizetnének a részvényeseknek.