2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A rivális Dell Inc.-től szerzett magának vezérigazgatót a kínai Lenovo Group Ltd., a világ harmadik legnagyobb PC-gyártója. William Amelio korábban a Dell dél-kelet-ázsiai igazgatója volt.

Amelio leigazolása bölcs lépés lehet a cég részéről, hiszen a kínai piacot uraló, de a nemzetközi helyzetről hiányos ismeretekkel rendelkező társaságnak mindenképpen jól jön majd a menedzser tapasztalata - közli a Reuters.

A Dell ezzel a távozással már a második ázsiai vezetőjét veszti el két hónap alatt. Ez erősen visszavetheti a cég régióbeli intenzív terjeszkedési terveit. Amelio, Stephen Wardot váltja a Lenovo ázsiai részlegének élén, akit a vállalat az International Business Machines Corp.-tól (IBM) örökölt. "Az igazgatótanácsunk és Steve Ward együtt döntöttek arról, hogy ez a váltás megfelelő pillanata" - mondta el a cég elnöke. Amelio és Ward mintegy öt évig dolgozott együtt az IBM-nél.

A Lenovo, amely a világ második legnagyobb piacának több mint egyharmadát birtokolja, a globális piaci részesedésben messze elmarad a Delltől. A harmadik negyedévben míg az előbbi 7,7, addig az utóbbi 18 százalékát irányította a világ PC-piacának. A második legnagyobb részesedéssel (16 százalék) a Hewlett-Packard (HP) bírt ebben az időszakban.

A Lenovo-elnök szerint a társaság Kínán kívüli növekedésének kulcsa a kis-, és középvállalkozások megnyerése lehet. Az ilyen ügyfelek jelenleg a cég külföldi üzleteinek negyedét teszik ki, amely szintén elmarad a világátlagtól.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!