2p

A török Turkish Airlines komolyan szemet vetett a lengyel LOT légitársaságra: a vezérigazgató a Rzeczpospolita hétfői számában elmondta, hogy azonnal többségi részt akarnak venni a LOT-ban.

Temelo Kotil hangsúlyozta, hogy a LOT az egyetlen közép-európai légitársaság, amely iránt érdeklődnek. A rivális érdeklődő szerb JAT-tal már tárgyalásokat folytatnak az ügyben. Elmondta: a LOT-tal bizonyos kiválasztott útvonalakon akarnak együttműködni, ehhez Varsóban nemzetközi légi csomópontot kellene kiépíteni. Márciusban hat ajánlat érkezett a LOT lengyel légitársaság privatizációs pályázatára, a jelentkezők nevét nem közölték, csak annyit tudni, hogy négy légitársaságról és két pénzügyi befektetőről van szó.

Az európai pozícióit erősíteni szándékozó Turkish Airlines neve már korábban felmerült fel lehetséges vevőként, és az Air France-KLM is érdeklődik. A privatizáció év végén várható lezárásáig a társaság vezetése az átszervezésre, és a pénzügyi likviditás fenntartására összpontosít. Az átszervezés keretében március végéig 400 dolgozójától vált meg a légitársaság, és a megmaradó alkalmazottak juttatásait is csökkentették. A vállalat részvényeinek 93,1 százaléka a lengyel államkincstár tulajdonában van, a többi az alkalmazottaké.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!