2p

A határ menti szlovákiai cégek, vállalkozások sokkal offenzívabbak hazánkban, mint a mieink a szomszédos országban. A tavaly év végi határnyitást követően nem települnek át tömegével magyar vállalatok a szomszédba, sőt, inkább ők jönnek hozzánk önálló céget alapítani, különösen a bútorkereskedelem és építőanyag-ipar területén – mondta el a Világgazdaságnak Dombi András.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar–szlovák tagozatának elnöke szerint a szlovákok nagyon komoly piacot látnak hazánkban, s miután ők alacsonyabb költséggel termelnek, az áruikat olcsóbban tudják nálunk piacra dobni.

Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke viszont azt mondta: bár a határnyitás nyomán felélénkültek az üzleti kapcsolatok, számolni kell a veszélyekkel is, amelyek a gazdasági környezet, az adórendszer különbözőségéből fakadnak. Szlovákia előnyben van e téren, így sok vállalkozás költözik a határon túlra vagy fontolgatja ezt. Több magyar település számára Kassa jobban megközelíthető, mint Miskolc.

A zalai kamarai elnök, Mazzag Ferenc szerint Szlovénia magyarlakta vidékeivel kiváló a kapcsolat. Bár a szomszéd ország vállalkozásai is megjelentek nálunk, jellemzőbb az ellenkező irányú mozgás. Ám többnyire csak alvállalkozóként jönnek, s gyakran gond van a fizetési fegyelemmel. Ilyenkor a két kamara együttműködésével keresik a megoldást.

Ugyanakkor az osztrákok nagyon védik a piacaikat – mondja Mazzag. Gyakran a kinti kamarák és a szakszervezetek gátolják meg a magyar cégek munkáját; az egyéni vállalkozók könnyebben megtalálják a lehetőségeket. Ugyanakkor az osztrákok elszipkázzák a szakembereket, ráadásul főleg azon szakmák képviselőit, amelyekből nálunk is hiány van, írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!