2p

A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat a közszféra átalakításával kapcsolatos feladatokat és az ahhoz kapcsolt határidőket tartalmazza.

Mint ismert, az első Matolcsy-csomag egyik része volt, hogy szűkítik a közszféra létszámát a költségvetési hiánycél miatti költségoptimalizálás érdekében. Ennek részletei a csütörtöki Magyar Közlönyben jelentek meg.

A minisztereknek azonnali hatállyal meg kell szüntetniük a felügyeletük alá tartozó legalább három hónapja betöltetlen álláshelyeket. Erről január 15-ig kell majd jelentést is készíteniük.

A költségvetési szerveknél foglalkoztatottakról szóló kormányhatározat módosításához szükséges javaslatot a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszternek február 15-ig kell a kormány elé terjesztenie.

Következő lépésként a minisztereknek március 31-ig kell arról gondoskodniuk, hogy a meghatározott funkcionális létszám a minisztériumokban legfeljebb 25 százalék, az irányításuk, felügyeletük alá tartozó szerveknél pedig legfeljebb 15 százalék legyen, és az efölötti funkcionális munkaköröket meg kell szüntetni.

Szintén eddig a határidőig kell arról is gondoskodni, hogy a vezetői munkakörök aránya ne haladja meg a 15 százalékot, az irányításuk alá tartozó szerveknél pedig a 10 százalékot.

A fentiek mellett az egyes minisztereknek javaslatot kell tenni az irányításuk, vagy a felügyeletük alá tartozó egy ágazatba sorolható szervek rendszerének optimalizálására, hogy megszüntessék a párhuzamosságokat, és csökkenthessék a létszámokat. Erre június 30-ig kaptak időt az érintettek.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!