A legtöbben közülük - 32 százalék - a televíziós üzletben próbálkozna, elsősorban azért, mert szívesen utánozná a médiahírességek életét. Körülbelül 25 százalék a befektetési bankárokra irigykedik, és 19 százalék újságírónak menne el, mert azoknak olyan szabad élete van.
Az alkalmazottak kétharmada eleve féltékeny az olyan barátokra, akik a maguk útját járva hozzájuk képest futnak be egy mesésnek látszó karriert. A megkérdezettek többsége ugyan elismeri, hogy az úgymond csodás állások talán nem biztosan olyan jók, amilyennek hisszük őket, ennek ellenére 81 százalék továbbra is ilyen állást szeretne.
A munkaerőtoborzó cég képviselője ezért ajánlja: mindenki előbb bizonyosodjon meg róla: olyan karrier érdekében változtatna, amely nem csupán jó lépés a számára, de szakmai ambícióitól sem esik távol. A dolog mellett és ellene szóló tényezőket kell latolgatni és akkor kiderülhet, hogy az illető által végzett munka tele van előnyökkel, még másokat is képes iriggyé tenni.
Tipikus probléma, hogy a vállalata pénzén állandóan röpködő üzleti főnök sok esetben törődötté válik a repülőn való sok-sok ücsörgéstől, általában szinte semmit nem lát azon hely szépségeiből, ahová menni kényszerül és igen kevés ideje jut arra, hogy a családjával vagy barátjaival legyen.
Kapcsolódó anyag
Nehéz Magyarországon a médiában elhelyezkedni
A médiában szeretnének dolgozni a britek
Egy munkaerőt toborzó brit iroda, az Office Angels másfél ezer angol körében végzett felmérése szerint az alkalmazottak 11 százaléka azonnal felváltaná állását egy saját menedzselésű vállalkozással.