3p

Elsősorban magas fizetést és a munkanélküliség elkerülését várják az egyetemisták, főiskolások a diploma megszerzésétől, derül ki az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett friss kutatásból. A presztízs, a külföldi tanulmányút vagy munkavállalás viszont meglehetősen gyenge motivációs erővel bír, legalábbis a magyar fiatalok számára.

Elsősorban a pénz és a biztos állás vágya motiválja a magyar egyetemi-főiskolai hallgatókat, derül ki az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. közel nyolcezer nappali tagozatos hallgató bevonásával végzett felméréséből. A cég arra kérte a fiatalokat, hogy - a szakmai szempontokon túl - melyek számukra a diploma megszerzéséből származó legfontosabb előnyök.

A lényeg az egzisztencia

A legtöbb szavazatot toronymagasan az egzisztenciális helyzettel kapcsolatos két szempont, a munkanélküliség elkerülése és a magas jövedelem kapta. Ezeknél lényegesen, mintegy ezerrel kevesebben jelölték meg motiváló tényezőnek, hogy a diplomával szabadabb, kötetlenebb életmódra lesz lehetőségük. Még ennél is kevesebben találták fontosnak az olyan, presztízs szempontokat képviselő értékeket, mint a felsőfokú végzettséghez kötődő megbecsülés és a vezetői pozíció elérése, áll az mfor.hu-hoz eljuttatott közleményben.

Érdekesség, hogy a legkevesebb ikszet az a válaszlehetőség kapta, miszerint a diploma megszerzésével könnyebb lesz a külföldi tanulmányút vagy a munkavállalás más országban. Ez egyébként összhangban áll azzal a közismert ténnyel, hogy a magyar munkavállalók európai összehasonlításban meglehetősen röghöz kötöttek, és nem szívesen próbálnak szerencsét külföldön.

A férfiaknak fontosabb a pénz

Ha a felmérés eredményét képzési területekként vizsgáljuk, a biztos munkahely mint motiváció leginkább a műszaki valamint az orvos- és egészségtudományi képzések hallgatói számára fontos, a gazdasági képzési területen tanulók viszont az átlagosnál kisebb számban jelölték meg a munkanélküliség elkerülésének szempontját.


Utóbbi tényező egyébként fontosabb motivációnak bizonyult a női hallgatók körében, mint a férfiaknál, akiknél a magas jövedelem felé irányuló várakozások erősebbek. Ezt a szempontot a vidéki intézményekben tanulók nagyobb arányban említették, mint a fővárosi intézmények hallgatói.

Képzési területekre lebontva a gazdasági, informatikai és műszaki képzések hallgatói várnak leginkább jövedelemnövekedést a diplomától. E tekintetben a bölcsészettudományi, művészeti, agrártudományi, orvos- és egészségtudományi valamint természettudományi képzésben résztvevők az átlagosnál kisebb várakozásokat fűznek a felsőfokú végzettség megszerzéséhez.

Társadalmi háttér-tényezők tekintetében az egzisztenciális motiváció kizárólagossága inkább jellemző azon hallgatók körében, akiknek szülei a gimnáziumi érettséginél alacsonyabb végzettséggel rendelkeznek, derül ki a kutatásból.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!