2p

Rossz hírnek nevezte a Déli Áramlat gázvezeték építésének leállítását Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök, de hozzátette, hogy Szerbia végig kitartott a projekt mellett, továbbá "semmilyen módon nem járult hozzá az orosz döntéshez".

A szerb miniszterelnök izraeli hivatalos látogatásán, Jeruzsálemben nyilatkozott a szerbiai közszolgálati televíziónak, miután a világsajtó közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentését, amely szerint Moszkva a jelenlegi körülmények között, az Európai Unió ellenkezése miatt nem tudja megkezdeni a Déli Áramlat építését.

Vucic kiemelte: nem örül Putyin döntésének. Hangsúlyozta, hogy Szerbiának nincs köze ehhez a döntéshez. "Most az Európa-barát és oroszbarát felek mutogathatnak egymásra, hogy ki miért hibás, de Szerbia semmilyen módon nem vétkes" - fogalmazott a szerb kormányfő.

Hozzáfűzte, hogy Szerbia több mint hét évet áldozott a Déli Áramlat gázvezeték projektjére, és kitartott mellette akkor is, amikor nagy nyomást gyakoroltak miatta az országra. Vucic azt is hangsúlyozta: Szerbia lakosainak nem kell aggódniuk a gázellátás miatt sem idén, sem jövőre, jóllehet a Déli Áramlat nagyobb energiabiztonságot jelentene az országnak.

A Déli Áramlat szerbiai szakaszának megépítéséről szóló megállapodást júliusban írták alá. A megállapodás értelmében a 421 kilométeres szerbiai szakasz építése az év végéig elkezdődött volna. A szerb miniszterelnök korábbi becslése szerint a projektben részt vevő vállalatok bevétele elérhette volna a 350 millió eurót is, illetve a több évig tartó munkálatok során 25 ezer embert alkalmaztak volna közvetlenül, közvetetten pedig akár 100 ezer ember is munkához juthatott volna a projektnek köszönhetően.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!