2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Piaci elemzők szerint egyre nagyobb realitása van annak, hogy a Google a rendelkezésére álló tőkéből felvásárolja a világ legnagyobb online állásközvetítő vállalatát, a Monstert.

Az Egyesült Államokban piacvezető, és Európában is jó pozíciókkal rendelkező állásoldalakat üzemeltető vállalat a Monster.com mellett a Jobpilot portálok gazdája is, a tevékenysége pedig évek óta nyereséges. Piaci értékét a szakemberek 5 milliárd dollárra becsülik, így amennyiben valaki megszerezné a Monstert, azzal a dotkom-éra utáni korszak egyik legnagyobb felvásárlását hajtaná végre. Erre pedig az elemzők szerint a Google-nak van a legnagyobb esélye, hiszen az állásportál remekül kiegészítené a mostani tevékenységét. Nem beszélve arról, hogy a keresőről ismert társaság 7,6 milliárd dollár szabad pénzeszközzel rendelkezik. A Google számára az is komoly vonzerőt jelenthet, hogy az online álláspiac továbbra is lendületesen fejlődik, a Monster idén 19 százalékkal, 1,2 milliárd dollárra növelheti forgalmát, a nyeresége pedig még ennél is jobban, 35 százalékkal bővülhet.

A Monster felvásárlásában kétkedőknek is van azonban érvük, a Google ugyanis partneri kapcsolatban áll a rivális CareerBuilder céggel, és Google adatbázisaiba bekerülnek ez utóbbi vállalat állásai. A két állásközvetítő cég pedig egyidejűleg bajosan fér meg a Google érdekkörében. Elbizonytalaníthatja a Google menedzsmentjét az a tény is, hogy a Monster részvények tavaly májusi mélypontjukhoz képest 80 százalékot emelkedtek alaposan megdrágítva a vevőjelöltek dolgát.

A közelmúltban az AOL-ben is részesedést szerzett, keresőjéről ismert cég vezetője sejtelmesen úgy nyilatkozott a Monster-ügy kapcsán, hogy a társasága folyamatosan figyelemmel követi a piaci folyamatokat, és a Google rendelkezésére álló felhasználói kör számára biztosítható további tartalmak esetében alapos megfontolás tárgyát képzik a kínálkozó lehetőségek. A kijelentés annak tükrében különösen érdekes, hogy a Google egyik legnagyobb vetélytársa, a Yahoo az elmúlt időszakban alaposan beerősített az online álláspiacon, aminek köszönhetően a HotJobs komoly előrelépést könyvelhetett el.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!