A megkérdezett cégek kétharmada ajánl munkatársainak fix időbeosztást minden nap, tíz cégből hat ajánlja fel a részmunkaidő lehetőségét, illetve harmadik megoldásként a munkanapok összesűrítését. Ez például azt jelenti, hogy bizonyos helyeken a dolgozók nyolc óránál többet dolgoznak egy nap, cserébe mondjuk négy napot dolgoznak egy héten.
A cégek kétharmada gondolja úgy, hogy a rugalmas munkaidő lehetősége elégedetebbé teszi a dolgozókat, ezáltal pedig könnyebb megtartani a legjobb munkatársakat a cégeknek. A válaszadók több mint fele terevezi, hogy a következő években kiterjeszti a reugalmas munkaidőt több dolgozóra, mindössze a cégek hét százaléka tervezi, hogy csökkenti ezt a kedvezményt a munaktársaknak..
A menedzserek ötöde gondolja úgy, hogy a rugalmas munkaidő csökkenti a munakhelyi teljesítményt, míg a cégvezetők harmada szerint azok számára frusztráló mindez, akik nem részesülhetnek ebben a kedvezményben.
A rugalmas időbeosztású emberektől leggyakrabban valamilyen időközönként jelentést vár el a cég, hogy áttekintse, valóban hasznosan tölti-e a munkaidejét. Gyakori, hogy hetente kell beszámolnia a vezetőnek, míg a cégek negyedénél bizonyos időközönként megbeszélésen egyeztetnek a munkatársakkal.
A felmérésből az is kiderül, hogy a fiatalabb munkavállalók nagyobb eséllyel dolgoznak rugalmas időbeosztással, a nők körében népszerűbb ez a foglalkoztatási forma.