3p

Versenyt futnak az idővel az Atlanti-óceánba zuhant Air France-gép roncsai után kutató csapatok. A tragédia körülményeit rögzítő fekete doboz ugyanis csak június 30-ig bocsát ki magából jeleket – ha addig nem találják meg, akkor valószínűleg örökre az óceán mélyén marad. A június elsejei katasztrófa 228 áldozatot követelt, eddig ötven holttestet sikerült kiemelni a vízből.

Bár a hivatalos közlemények szerint továbbra is nagy erőkkel kutatnak a június elsején lezuhant Airbus A330-as repülőgép fekete doboza után, a keresés eddig nem hozott eredményt. Az idő pedig egyre sürget, hiszen a black box mindössze egy hónapig, azaz ez esetben június 30-ig bocsát ki magából jeleket.

Hegység az óceán mélyén


A keresést ráadásul több tényező is nehezíti. Az talán még a kisebbik rossz, hogy hatalmas, mintegy 17 ezer négyzetkilométeres területet kell átfésülniük az óceánon a katonai erőknek. Az igazi problémát az jelenti, hogy a katasztrófa helyszínén, a vízfelszín alatt hatalmas hegyvonulatok húzódnak, az óceán mélysége így 1000 és 4600 méter között változik. "Ez olyan, mintha a repülőgép az Andok előhegységeiben zuhant volna le" - idézi a kutatással megbízott csoport egyik résztvevőjét a DPA hírügynökség.

A hivatalosan FDR-nek, azaz Flight Data Recordernek nevezett doboz megtalálása azért kiemelten fontos, mivel az általa rögzített adatok alapján pontosan vizsgálhatók a baleset körülményei és lehetséges okai. A tűzálló, többrétegű, általában titánbevonatú, igen durva behatásoknak is ellenálló szerkezetet áltálában a gép farokrészében helyezik el, mivel zuhanás esetén így az egész géptest mint törési zóna tompítja az ütközés erejét. A könnyebb megtalálhatóság érdekében az újabb típusok már rádiójel sugárzásával vagy víz alatti szonárjelekkel hívják fel magukra a figyelmet.

Lüktető hangot keresnek

Bár a kutatás során különösen érzékeny víz alatti mikrofonokat is bevetnek, szakemberek szerint ezek is csupán mintegy két kilométeres körzetben képesek fogni a jeleket. "Egy halkan lüktető hangot keresünk" – magyarázta a Párizs melletti Le Bourget-ban tartott légiipari vásáron a napokban Paul Louis Arslanian, a kutatással megbízott csoport vezetője.

Az akció jelenleg brazil, francia és amerikai erők bevonásával folyik – egy elsősorban a fekete doboz felkutatásával megbízott francia tengeralattjáró a múlt héten ért a helyszínre.

Arslanian egyébként továbbra is elzárkózik attól, hogy a tragédia okát illetően találgatásokba bocsátkozzon. Mint mondta, egyelőre nincs magyarázat erre, a túl korai okfejtések pedig rossz irányba vihetnék el a dolgokat, nyilatkozta a vezető.

A holttesteken végzett vizsgálatok alapján szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a repülőgép már a levegőben darabokra hullott – ennek oka azonban nem ismert. Annyi biztosnak tűnik, hogy robbanás nem történt a fedélzeten.           

50 holttestet és 400 roncsdarabot találtak

Az Air France francia légitársaság Rio de Janeiróból Párizsba tartó Airbus A330-as típusú gépe június elsején zuhant az Atlanti-óceánba, fedélzetén 228 emberrel, köztük négy magyarországi és egy szlovákiai magyar utassal. A gép roncsait és az első áldozatokat június 6-án találták meg a brazil Fernando de Noronha szigettől 650 kilométerre északkeletre az Atlanti-óceánban.

Eddig összesen ötven holttestet és mintegy 400 roncsdarabot emeltek ki a vízből. Az áldozatok utáni keresést egyelőre nem hagyják abba, azonban most már kétnaponta felülvizsgálják, van-e értelme a folytatásnak.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!