2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Már 25-30 ezres leépítési terveket fontolgatnak az amerikai Ford Motor járműipari nagyvállalatnál. Az értesülés a Detroit News című laptól származik, amely úgy tudja, hogy a nagy létszámkarcsúsítás öt év alatt valósulna meg, gyakorlatilag kizárólag Észak-Amerikában.

Mint arról az mfor.hu is beszámolt a problémákkal küzdő gyár illetékesei az elmúlt időszakban többször beszéltek a reorganizációról. Az eddig napvilágot látott tervek azonban jóval visszafogottabbak voltak. Az első konkrét adatokat is tartalmazó hír november elején még 4 ezer ember leépítéséről szólt, majd pénteken már 7500 fős elbocsátást, és öt üzem bezárását helyezte kilátásba a Ford. Ezt a hét elején már módosították, és akár nyolc gyár megszüntetését is lehetségesnek tartották az autógyártó vállalatnál.

[ajanlo=1322][igazitas=right/]A mostani sajtóhír mindenesetre meglepő fordulat az eddigi "néhány ezres" leépítési hírekhez képest. A kedden kiszivárgott nyolc amerikai gyártóegység bezárásával szemben az amerikai lap úgy tudja, hogy rövidesen tíznél is több gyártóhely megszüntetését jelentik be az USÁ-ban. Az európai munkahelyekkel kapcsolatban nemrég ezer fő leépítését szellőztették meg.

Érdekesség, hogy hasonlóan nehéz döntés keretében a közelmúltban a Ford legnagyobb ellenlábasa a szintén amerikai General Motors is 30 ezer fős leépítést helyezett kilátásba. A vállalat bejelentése szerint 12 üzemének kapuját zárják be végleg, és 1 millió darabbal csökkentik a termelést. Igaz a mérlegeléskor ennél sokkal fontosabb szempontnak bizonyult, hogy a megszorítások következtében a társaság 7 milliárd dollárt takaríthat meg.

Menedzsment Fórum /MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!