Emlékeztetett: a tárgyalásokat a felek pénteken zárták le, azok 2015 novembere óta tartottak. Örömét fejezte ki, hogy ebben az évben is egyetértésen alapuló döntés született. A bérmegállapodás az Audi Hungaria Motor Kft.- nél, és az Audi Hungaria Services Zrt.-nél bevezetett bértarifarendszer 2016. január 1-jétől érvényes kereteit határozza meg.
Közlése szerint a felek külön megállapodtak arról, hogy az Audi Hungaria bérezési-juttatási rendszerének felülvizsgálata érdekében egy közös munkacsoportot hoznak létre, amely figyelembe véve a munkavállalói és munkáltatói érdekeket, valamint a külső és belső piaci trendeket, legalább 5 évre vonatkozó bérstratégiát dolgoz ki.
Ez most az Audi kínálata
Az alapbér emelés mértéke 15 és 20 ezer forint között változik a 2015. december 31-i bérek alapján négy kategóriában. A megállapodás szerint minden, a teljes 2016. évet ledolgozó munkatárs számára rendelkezésre áll az egyszeri bérkiegészítés, ennek mértéke 20, 40, illetve 60 ezer forint lehet az egyes bérsávok szerint.
Korábban az AHFSZ március 21-én már sztrájkbizottságot alakított, miután az addigi bértárgyalásokat eredménytelennek nyilvánították. Az AHFSZ 1996-ban alakult, jelenleg az Audi Hungaria Motor Kft. 11 ezer 500 munkavállalójából mintegy hétezer tagja van.
Az Audi Hungaria Motor Kft. az Audi konszern tagja, az Audi és a Volkswagen konszernek központi motorszállítója. Árbevétele 2015-ben 7,906 milliárd euró volt. A vállalat jelenleg Győrben mintegy 11 ezer embert foglalkoztat közvetlenül, a beszállítókkal együtt pedig mintegy 30 ezret.
MTI