2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Több száz embernek ad munkát a Videoton Marcaliban; az itt dolgozók híradástechnikai alkatrészeket gyártanak majd a múlt évben megszűnt Farmergyár helyén kialakított üzemben - jelentették be péntek délután a somogyi városban.

Gerber András, a Videoton kaposvári gyárának igazgatója közölte: a tervek szerint májusban kezdik el a termelést mintegy 40-50 dolgozót alkalmazva, akiknek a felkészítését a jövő hónapban kezdik el Kaposváron. Műszerészeket, beállítókat, logisztikusokat, mérnököket képeznek ki a Marcaliban induló munkához. Az igazgató tájékoztatása szerint ez év végéig mintegy 100-150 dolgozót foglalkoztatnak, jövőre pedig 200-250 ember dolgozhat majd a marcali üzemben. Minderre 100 millió forintot fordít a Videoton - tette hozzá Gerber András.

Elmondta továbbá, ezzel a fejlesztések első üteme zárul csak le, ugyanis a Mustang egykori telephelyén hozzávetőleg 400 ember foglalkoztatására lenne lehetőség, így ennek megfelelően további bővítéseket és fejlesztéseket terveznek.

Sütő László, Marcali polgármestere hangsúlyozta: a város számára meghatározó a Videoton ide települése, ugyanis a Mustangtól múlt évben elbocsátott közel 400 ember meglehetősen kilátástalan helyzetbe került a gyár bezárásával. Az új üzem nekik, illetve a környékbeli településeke élőknek kínál elhelyezkedési lehetőséget, s ezzel jelentősen javul a térségben a foglalkoztatás helyzete - hangsúlyozta a polgármester.

Videoton nem kért és nem is kapott előre támogatást, saját forrásból alakítja át és indítja el a termelést, ám Suchman Tamás szocialista országgyűlési képviselő elmondta, tárgyalásokat kezdeményezett a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal annak érdekében, hogy egyedi elbírálást kérjenek munkaügyi támogatásra a társaság számára.

Mint arról korábban az mfor.hu is beszámolt, a Mustang 2007 márciusában két ütembe bocsátotta el az üzembe alkalmazott 370 emberét. A Mustang GmbH marcali gyárának bezárásával a német cégcsoport legnagyobb közép-európai gyártókapacitását számolta fel. A fénykorában napi ötezer farmert előállító, évi 200-300 millió forintos nyereséget produkáló farmergyár 1991 óta van német tulajdonban, az utóbbi években ez volt az egyetlen gyár a megyében, ahol nem bérmunkát végeztek. A Mustang bezárásával a város évente 25-28 millió forint helyi adótól esik el. 

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!