A magyar bútorgyártás piacának széttagoltsága és a verseny hiánya azt eredményezte, hogy mára az iparág eredményei a 2002-es csúcsidőszakétól 40 százalékkal maradnak el. Az EU-csatlakozás óta a fogyasztói preferenciák az olcsó importáru irányába mozdultak.
A hazai bútorgyártás 1997-től egészen 2002-ig jelentős gazdasági erőt képviselt, ma már azonban az ázsiai rattanáruk, azok közül is főleg a maláj fabútorok uralják a piacot, ami a magyar termékek forgalmának (2002-höz képest) 40 százalékos csökkenésében is megmutatkozik, számol be a Fibre 2 Fashion szaklap.
A leginkább az olcsó tömegpiacokra kerülő ázsiai alapanyagok dömpingje komoly kihívás elé állítja az egykor jó minőségű termékeikről híres magyar gyártókat, amelyeknek most a minőség lehetőség szerinti megtartása mellett kell az árversenybe beszállniuk. Közben pedig az ambíciózus tervek ellenére még a túlélésük is kétségessé vált.
A költségcsökkentő intézkedések és az agresszív marketing hatékonynak bizonyult a bőr kárpitozású bútorokat gyártó Kanizsa Trend esetében. A cég, amely 2004-ben az egy évvel korábbihoz képest 5 százalékkal növelte részesedését a piacon, a forgalom értéke alapján hagyományosan a legnagyobb gyártónak számít az országban.
Az irodai bútorok terén vezető Garzon Bútor Rt. forgalma ezzel szemben visszaesett az azonos időszakban, annak ellenére, hogy ott is drasztikus költségcsökkentő programot vezettek be. A vállalat most újabb kereskedők bevonását, valamint hatékonyságnövelő intézkedések bevezetését tervezi megfogyatkozott stábja számára. Ugyanakkor nincsenek illúzióik azzal kapcsolatban, hogy a következő néhány hónap során forgalmuk további csökkenést mutat majd.
A Falco Sopron Irodabútor Kft. holland tulajdonosa, a Samas Group 2004-ben az eladott termékek darabszámának 20 százalékos csökkenéséről számolt be.
A magyar bútorgyártók abban reménykednek, hogy a piacon hosszú távon mégis a márkahűség és a jó minőségű szolgáltatás iránti igény lesz domináns, valamint hogy a növekvő szállítási költségek nyomán az importtermékek árának emelkedése is segíti majd a túlélésüket.
Menedzsment Fórum
Alulmaradt a hazai bútor az olcsó importtal szemben
A magyar bútorgyártás piacának széttagoltsága és a verseny hiánya azt eredményezte, hogy mára az iparág eredményei a 2002-es csúcsidőszakétól 40 százalékkal maradnak el. Az EU-csatlakozás óta a fogyasztói preferenciák az olcsó importáru irányába mozdultak.