A gyár Jászberény mellől, Szentlőrickátáról költözött Oroszlányba, a cégcsoport turbófeltöltőket gyártó üzeme mellé. Főként a Jaguár és a Land Rover autói számára készítenek összkerékhajtáshoz szükséges hajtó- és osztóműveket, de a vevők között van a Volvo és a Volkswagen is.
Csonka Béla, a gyár ügyvezető igazgatója elmondta: a beruházást a vállalat önerőből finanszírozta. Az üzem jelenleg négyezer négyzetméteres, de van még lehetőség a bővítésre. A társaság a következő 4-5 év alatt 100-zal bővítené a dolgozók létszámát.
Pana Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében elmondta, 2015 első öt hónapjában 14,6 százalékkal bővült az autóipar teljesítménye, az ágazat a teljes feldolgozóipari tevékenység 30,5 százalékát teszi ki. A járműipar tavalyi beruházásai tették lehetővé azt a fordulatot, amelynek köszönhetően 2014 óta növekedési pályán áll a magyar gazdaság - tette hozzá.
A hajtóműveket gyártó üzem a BorgWarner csoport harmadik beruházása Oroszlányban. Elsőként, 2001-ben a turbófeltöltőket készítő üzem épült meg, majd tavaly ősszel tették le a kipufogó-alkatrészeket készítő gyár alapkövét.
A kipufogóüzem beruházására és a turbófeltöltőket gyártó üzem bővítésére 9 milliárd forintot fordít a BorgWarner, amely egyedi kormánydöntés alapján 850 millió forintos támogatást kapott. A társaság a két üzemben összesen 400 új munkahely létesítését vállalta. A BorgWarner Inc. 58 helyszínen, 19 országban rendelkezik gyárakkal, 2014. évi konszolidált árbevétele 8,3 milliárd dollár volt. A cégcsoport világszerte 220 000 főt foglalkoztat.
MTI