2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Azzal, hogy jövő márciusra elkészül a 20 ezer négyzetméteres budapesti Árkád 2 bevásárlóközpont, és jövő őszre megújul a 10 éves Árkád 1 is, a 68 ezer négyzetméternyi bérbe adható területtel ez lesz az ország legnagyobb bevásárlóközpontja - mondta Knut Volquardsen, az ECE Projektmenedzsment Budapest Kft. projektigazgatója az Árkád 2 alapkőletételét megelőző sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

A bővítés és felújítás 80 millió euróba, mintegy 24 milliárd forintba kerül - tette hozzá a projektigazgató. A finanszírozó a Unicredit Bank Austria valamint a DG Hypo Bank, de a saját erő és a hitel arányát üzleti titokként kezeli a társaság.

A felújítást és az új építést is  a Market Építő Zrt. végzi, mint Scheer Sándor vezérigazgató elmondta, a felújítás a komolyabb feladat, mivel működés közben kell dolgozni, ezért igyekeznek éjszakára időzíteni a munkát.

Az Árkád 1-et közösségi térnek nevezte Kovács Róbert X. kerületi - kőbányai - polgármester, aki arról is beszélt, hogy a kerület 2 milliárd forintért vásárolt ingatlanokat azért, hogy legyen terület a későbbi fejlesztésekhez.

Az Árkád 2 területének egyik felét egy kínai cégtől vásárolták, a másik felét elfoglaló Shell benzinkút viszont beépül a bevásárló központba.

A bérbeadás - a régi és az új részben együtt - jelenleg 60 százalékos. Több korábbi bérlő nagyobb területet igényelt, illetve másoktól azért váltak meg, hogy frissebb legyen a bérlők köre. A nagy márkák továbbra is 10 évre kötnek bérleti szerződést - erről Turi Tamás, az ECE Projektmenedzsment bérbeadási igazgatója beszélt a tájékoztatón.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!