Az akció október 1-től november 30-ig tart, és a kedvezmény az online regisztrációt követő 12 hónapra szól. Ezzel egy átlagos fogyasztású háztartás egy év alatt 4-5 ezer forintot takaríthat meg. Az E.ON a árkedvezményt az energiadíjból adja, így a végfelhasználói árban ez 5-6 százalék csökkenést jelent.
Az E.ON Energiaszolgáltató számításai szerint a cég 2,5 millió lakossági ügyfélköréből több százezer fogyasztót érinthet a kedvezmény, amellyel tovább csökkenhet az E.ON egyébként országosan is legalacsonyabb tarifája.
A kedvezmény igénybevételével egy kilowattóra áram a legalacsonyabb fogyasztású tömbben 43,9 forintról 41,42 forintra, illetve kicsit nagyobb fogyasztást jelentő csoportban 46,96 forintról 44,17 forintra mérséklődik. A másik három áramszolgáltató közül a Démásznál 44, illetve 46 forint fölött, az Émásznál 45 és 46 forint fölött, míg az Elműnél 45 és 47 forint fölött van a kilowattóránkénti végfelhasználói ár ezekben a fogyasztási csoportokban.
Pál Norbert megjegyezte, hogy minden hírverés nélkül már 1.500 fogyasztó jelentkezett a bónuszért.
A feltételeknek megfelel az is, aki a számla dátumát követő 8 napon belül fizetett. Jelentkezni online regisztrációval lehet. Az internetes ügyintézés azért szükséges, mert különben a költségek meghaladnák a kedvezmény mértékét. Pál Norbert szavai szerint "vannak olyan leleményesek" az ügyfeleik, hogy megoldják az internetes hozzáférést". Az igazgató elmondta azt is, hogy a kedvezmény az adott fogyasztó esetében az E.ON teljes árrését jelenti.
Az energetikai cégcsoport ezzel a bónusszal jutalmazni akarja a folyamatosan és pontosan fizető ügyfeleit, ugyanakkor ösztönözni kívánja azokat, akik tudnának fizetni, de elmaradnak vele.
Az E.ON Energiaszolgáltató kintlévőségeinek nagyságát és a nemfizetők számát Pál Norbert nem kívánta újságírói kérdésre közölni. Csak annyit mondott, hogy a nemfizetők száma 2009-ben az előző évhez képest 29 százalékkal, az idén pedig további 15 százalékkal emelkedett.
Az E.ON a mostani akcióval ebben az évben már harmadik alkalommal csökkenti a végfelhasználói árat. Január elsejétől a legalacsonyabb fogyasztóknak nagyobb mértékben mérsékelte az árat a többi felhasználóhoz képest. Július elsején 6,72 százalékkal mérsékelték az árat, és ezzel a lakossági fogyasztói körben már a legalacsonyabb az E.ON ára lett Magyarországon.
Újabb akciót is tervez az E.ON Energiaszolgáltató a leginkább rászorulók számára. Ezen még most dolgoznak, így részleteket Pál Norbert nem közölt. Az elmondta, hogy azt még Karácsony előtt be kívánják vezetni.
Az E.ON Energiaszolgáltató a Dunántúlon, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében szolgáltat egyetemes szolgáltatóként, azaz a lakosságnak és a kisfogyasztóknak.
A társaságnak vannak szabadpiaci lakossági felhasználói is - mondta Pál Norbert. Nekik egyénre szabott árat kínálnak, de jóval kisebb a lakossági mozgás ezen a piacon, mint a földgázkereskedelemben.
MTI