2p

A fővárosi munkanélküli romák számára idénymunkát biztosítanak a Fővárosi Állat- és Növénykertben, míg a hátrányos helyzetű, szegény gyermekek kedvezményesen látogathatják az intézményt. Erről írt alá együttműködési megállapodást az állatkert és a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) vezetője pénteken Budapesten.

Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója a megállapodás aláírását követően az MTI-nek elmondta: olyan foglalkoztatási programokat is indítanak, amelyek keretében romákat tudnak alkalmazni. Megjegyezte, hogy a fővárosi intézményben roma származású diplomás emberek is dolgoznak, míg a vállalkozói alkalmazottak mintegy 10 százaléka tartozik a kisebbségi közösséghez.

Hozzátette: bár már megszűntek az egy-két forintos belépőjegyek, mégis biztosították, hogy a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok kedvezményesen látogathassák gazdag állat- és növénygyűjteményüket. Ezentúl kiemelt projekt lesz számukra, hogy szegény, főként roma gyermekeket tudjanak fogadni.

Makai István, az FCÖ elnöke közölte, hogy az első százfős csoport már október elején látogatást tesz a fővárosi állatkertben, a lehetőséget általános iskolákban és óvodákban is meghirdetik.

A roma vezető a foglalkoztatási lehetőségre utalva megjegyezte: "nagy kincs" az is, ha a mai gazdasági helyzetben egy családból valaki munkához juthat, a segélyezési rendszerben való "konzerválódás" sem a társadalomnak, sem a cigányságnak nem jó, és ez nem is lehet megoldás a szegénység csökkentésére.

Az állatkerti látogatásokra főleg olyan gyermekeket toboroznak, akik még soha nem jártak az intézményben.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!