3p

A világgazdasági krízis és a túlfűtött belpolitikai küzdelem nehezíti a konvergencia-program végrehajtását - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.

A forint árfolyama 2008 első negyedévében a korábbinál 4 százalékkal gyengébb szinten stabilizálódott, miközben a régió többi valutája erősödött. A forint árfolyama tartósan 2008 második felében erősödhet, amennyiben újabb nemzetközi sokkok nem történnek. A tavalyinál gyengébb, éves átlagban 257 forint/euró kurzust valószínűsítenek.

A 10 éves állampapír kamatfelára 2007 augusztusa óta 200 bázispontról 380 bázispontra ugrott, míg a többi visegrádi országé jóval alacsonyabb szintről csak mintegy 50 bázisponttal emelkedett. Az elmúlt fél évben tehát romlott Magyarország megítélése - állapítják meg.

A tovább javuló belső és külső egyensúly, az infláció csökkenése, a nem túl gyors bérkiáramlás és a következő évek szigorú államháztartási tervezését elősegítő, törvénybe foglalt fiskális szabályok megalapozhatják a kamatok második félévtől lehetséges csökkentését. Addig azonban időleges kamatemelés valószínű. Az év végi alapkamat 7-7,5 százalék lehet. Ez a tavalyival azonos szint, miközben az infláció az év végére 2,5 százalékponttal csökkenhet. A kutatók szerint az év végére a magyar gazdaság kikerül a tavalyi növekedési "gödörből", azonban az infláció is csak az év végén lassul számottevően, a belső és külső egyensúly viszont jelentősen tovább javul.

Az infláció 2008 átlagában 6-6,5 százalékra lassul. Az élelmiszerek és a háztartási energiahordozók ára azonban bőven 10 százalék fölötti ütemben emelkedik (a gáz ára főleg a világpiaci drágulás miatt akár 30 százalékkal, a villamos energiáé 10, a távfűtésé az év második felében 10-15 százalékkal emelkedhet). Az infláció a 2007 végi 7,4 százalékról 2008 végére 5 százalék környékére mérséklődik.

Az üzleti szféra bruttó bérnövekedése az OÉT által javasolt 5-7,5 százalékos sáv felső értékénél kissé magasabb, 8 százalékos, a közszféráé 7 százalékos lesz. A bruttó és a nettó keresetek növekedése között közel 1 százalékpontos eltérés várható. Így 2008-ban 6,2 százalékos infláció mellett a reálkeresetek 0,5-1 százalékkal emelkednek. A nyugdíjak reálértéken 1 százalékkal nőnek. A vállalkozási szektorban a foglalkoztatás enyhén nő, a költségvetésiben csökken. A 2007 végén megemelkedett munkanélküliségi ráta az év végére kissé, 7,5 százalékra csökken.

A gazdasági növekedés üteme 2008-ban is messze elmarad a többi új EU-tagállamétól. Ráadásul a gyorsulás az I. negyedévben még nem lesz érzékelhető. Az agrárszféra időjárási okok miatti 2007-es visszaesésének ellentételeződése csak a nyári hónapoktól lehetséges. A közszolgáltatások és a kiskereskedelem csökkenése tavaly az első negyedév után lett markáns, így az év elején a bázis még viszonylag magas.

Az építőipar újraéledését segítő EU-támogatások hatása is inkább csak a nyár elejétől várható. Ugyanakkor az iparban a romló európai konjunktúra alapján - a kedvező januári adat ellenére - inkább a tavalyi utolsó hónapok 5-6 százalékos növekedéséhez hasonló dinamika feltételezhető. Továbbra is viszonylag kedvező fejlődés várható az üzleti szolgáltatások többségében. 2008-ban a GDP egésze 2,5-3 százalékkal, a mezőgazdaságon és a közszolgáltatásokon kívüli szektorok együttes teljesítménye 3,3 százalékkal nő. Miként a 2007. évi lassulásban, úgy a 2008. évi gyorsulásban is nagy a nem ismétlődő tényezők szerepe - hívja fel a figyelmet a GKI.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!