2p

A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) kiadóvállalata veszi át a Frankfurter Rundschau (FR) című baloldali német lapot, amely tavaly novemberben csődvédelembe kényszerült.

A német versenyhivatal szerdai határozata szerint nincs versenyjogi akadálya annak, hogy a FAZ átvegye a baloldali lapot. Az ügyletet várhatóan csütörtökön véglegesítik. Az FR pénteken jelent volna meg utoljára, ha a hatóság elutasította volna az egyesülést. Ugyanakkor így is több százan veszítik el a munkájukat, mert a FAZ csak 28 újságírót vesz át a szerkesztőségből, az FR kiadóvállalatához tartozó nyomdaüzemet pedig nem vásárolja meg.

Az országos napilap tulajdonosa a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) médiaholdingja (DDVG) és a független M. DuMont Schauberg (MDS) kiadóvállalat. A szerkesztőségben és a nyomdában a legutóbbi időkben még csaknem ötszázan dolgoztak. A vállalkozás a hirdetési és nyomdai bevételek csökkenése miatt kényszerült csődvédelembe. A cég az utóbbi időszakban évente átlagosan 20 millió euró veszteséget szenvedett el, a lap példányszáma pedig 120 ezer alá csökkent. A kétezres évek elején még 200 ezer körül volt a példányszám, és másfél ezren dolgoztak a cégnél.

Az 1945-ben alapított újság - a háború utáni Németország második napilapja - 2004-ig a lapot évtizedekig irányító főszerkesztő, Karl Gerold nevét viselő alapítvány tulajdonában volt, majd 90 százalékát átvette a szociáldemokraták médiaholdingja. Két évvel később a DDVG a többségi tulajdonrészt átadta az MDS-nek, amely szakmai sikerek sorát aratta a bevezetett újításokkal, köztük a kisebb, úgynevezett kompakt formátummal és az okostelefonra fejlesztett alkalmazással, de nem tudta stabilizálni a lapot.

A két fő tulajdonos eredetileg abban állapodott meg, hogy 2015-ig mindenképpen fenntartják az újságot, de tavaly novemberben arra jutottak, hogy nincs esély a nyereségesség helyreállítására.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!