2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Két és fél milliárd dollár értékben vásárolhat Boeing gépeket a legnagyobb orosz légitársaság, az Aeroflot.

Az ügylet keretében 22 Boeing géppel bővülhet a társaság flottája, idézte a Vedomosztyi című lap értesüléseit az AFP. A lap szerint ugyanis az Aeroflot a Boeing 787 Dreamliner mellett döntött, erről a cég vezérigazgató-helyettese, Igor Gyeszatnyicsenkó adott tájékoztatást. Ezzel szemben a Kommerszant 28 gép megvételéről számolt be. A flotta felújítását egyébként még az ősszel határozta el a társaság, akkor azonban arról volt szó, hogy az Airbus és a Boeing gépeiből is vásárolnak.

[ajanlo=504][igazitas=left/]Amennyiben a mostani rendelésből mégis kimaradna az Airbus, az utasoknak akkor sem kell lemondaniuk az európai repülőgépről, hiszen a nyáron tizenkét darab Airbus A320-as beszerzését határozta el a vállalat. A korábban kizárólag hazai - döntően Tu-134-es - repülőkből álló gépparkját az orosz piacon is fokozódó verseny miatt le kell cserélnie az Aeroflotnak, állítják a szakértők. Igaz, ehhez a kormány és Putyin elnök bizalmát is élvezik, hiszen a közelmúltban enyhítették a külföldi gépekre vonatkozó vámszabályokat.

A legnagyobb orosz légitársaság flottája 90 repülőgépből áll, amelyek közül közel 30 külföldi gyártású. A cég tavalyi adózott eredménye 60 százalékkal nőtt a személyszállítás bővülésének köszönhetően. Az idén az első félévben az utasforgalom tovább bővült, ám a magas üzemanyagárak miatt csökkenő eredményről adott számot az Aeroflot.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!