2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A gazdasági és társadalmi élet képviselőiből álló 11 tagú zsűri csütörtökön választja meg "Az év menedzsere 2005" cím nyertesét - értesült az mfor.hu.

A Menedzserek Országos Szövetsége (MOSZ) által alapított díj elnyerésére 10 hazai vállalatvezető pályázott. A szakmai elismerés kistestvérét, "Az év fiatal menedzsere 2005" kitüntetést tizenöten szeretnék megszerezni. Dénes Gábortól, a szövetség főtitkárától az mfor.hu megtudta: a pályázók névsora nem nyilvános, egyedül a győztes nevét publikálják a döntést követően. "Védettséget kívánunk adni azoknak a menedzsereknek, akik nem nyernek" - mondta a főtitkár.

A győztes kétszer is meglepődhet

A versenyzőket a cég vezetősége vagy egy társadalmi szervezet is benevezhette a pályázatra, de a menedzserek magukat is jelölhették. "Létezik olyan pályázó, aki nem tud róla, hogy részt vesz a megmérettetésben" - tette hozzá Dénes. A bírálóbizottság tagjai a döntés meghozatalánál figyelembe veszik többek között, hogy a pályázó mit tett 2004-2005 folyamán vállalatáért, a pozitívumok mennyire köthetőek a nevéhez, milyen vezetési technikát alkalmaz. Növeli az esélyeket, ha az illető társadalmi funkciót lát el, karitatív tevékenységet folytat, publikál, illetve szakmai szervezeti vagy üzemi tanácsi ajánlólevéllel rendelkezik. A díj átadására ünnepélyes keretek között a január 28-i XII. Menedzserbálon kerül sor a Budapest Marriott Hotelben.




A cím az imázsjavítást szolgálja
A tavalyi győztes

A MOSZ a címet a menedzserek munkája iránti tisztelet növelésére, a vezetői imázs javítására alapította. "Az év menedzsere 2004" címet Csonka Tibor, a Debreceni Hőszolgáltató Rt. vezérigazgatója nyerte el. Az elégedett fogyasztóra alapozva, a tulajdonossal együttműködve, a dolgozókat megbecsülve egy önkormányzati cég is lehet sikeres,

mondta lapunknak

korábban a tavalyi győztes.

Azelőtt Terták Ádám, az Ernst & Young könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó cég elnöke lett a befutó. 2001-ben pedig dr. Orbán Istvánnak, az Egis vezérigazgatójának ítélték oda az elismerést.

Nagy Vajda Zsuzsa

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!