2p

Sajtóértesülések szerint a General Motors (GM) meghozta a végső döntést német leányvállalata ügyében. Eszerint az Opel továbbra is az amerikai autógyártónál marad. A hír hallatán a német szakszervezetek tiltakozó akciót jelentettek be, mivel ez több németországi egység bezárását vonhatja maga után.

A GM hónapokig tartó huzavona után úgy döntött, hogy mégsem adja el német leányvállalatát, az Opelt. Ezt hivatalosan még nem jelentették be, előbb értesítik a fejleményekről a német kormányt és az Opel vezetőit, adta hírül az AP hírügynökség egy GM-közeli forrásra hivatkozva. Állítólag ma délután két órakor sajtótájékoztató keretében ismertetik az amerikai anyacég döntését.

Amennyiben a hír igaznak bizonyul, a GM-nek komoly tiltakozó akciókkal kell számolnia az Opel-dolgozók részéről. "A jelenlegi GM kötelékében számunkra nincs perspektíva, ezt ki kell mondani" - jelentette ki a német ZDF televízió csütörtök reggeli műsorában Klaus Franz.

A szakszervezeti vezető figyelmeztetett: amennyiben az Opelt nem adják el az osztrák-kanadai Magnának (eddig ez tűnt a legvalószínűbb forgatókönyvnek), akkor pénteken az eisenachi Opel-gyár előtt nagyon sok dolgozó gyűlik majd össze, hogy élőlánccal védje meg az üzemet. Nem fogják ugyanis tűrni, hogy a GM folytassa "régi költségmegtakarítási orgiáját."

A szakszervezetek attól tartanak, hogy amennyiben a GM megtartja az Opelt, az több európai gyár számára végzetes lenne. A Wall Street Journal úgy tudja, hogy a belgiumi Antwerpenben található üzem mellett a németországi Bochumban és az Eisenachban lévő Opel-egységet is a bezárás fenyegeti.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!