3p

Reméljük, hogy csak a rendelések teljesítése késik.

A Suzuki európai értékesítése áprilisban 2,3 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakit. Ez 12 812 eladott személyautót jelent az Unióban – derül ki az ACEA adataiból.

A Suzuki teljesítménye az európai piacon nem igazán szívderítő 2015-ben. Az első négy hónap eredményei alapján 0,5 százalékos mínuszban vannak, miközben a teljes autópiac 8,2 százalékkal nőtt. A visszaesésért az első két hónap teljesítménye tehető felelőssé, amikor egy 8,9 és egy 7,8 százalékos csökkenést produkált a márka. Márciusban fordult a trend és 6,1 százalékkal több kocsit adtak el. Ennek oka vélhetően az, hogy március elején Esztergomban beindultak a futószalagok és a Vitarák, amelyeket Magyarországról exportálnak a világ összes piacára.

Hogy igenis volt, aki már átvehette a terepjárót, az kiderül a Jato Magyarországra vonatkozó adatbázisából is: már az első „csonka” hónapban eladtak belőle itthon 159 darabot, majd áprilisban 212-t. Ha pedig itthonra jutott, akkor csodálkoznánk, ha a nyugat-európai ügyfeleket megváratnák a cégnél, tehát nyilván az előrendelt kocsik megindultak a határ felé.

Ennek ellenére az áprilisi növekedés elég gyenge. Bár majd a hosszabb idősorból többet tudunk, de ha a márciusi növekedés csak az előrendelések kiszolgálása miatt volt akkora amekkora, akkor az szomorú hír a hazai ipar számára.

A másik ok, ami miatt komoly optimizmussal tekinthetnénk a Vitara eladásai elé az, hogy ezt a kategóriát az elmúlt években zabálták a kontinensen. A Vitara mind árban, mind pedig méretben az Opel Mokka, a Nissan Juke, vagy a Renault Captur vetélytársa, amelyek pedig egyedül képesek anyacégük értékesítését eltolni.

A Suzukinak pedig, ahogy az a galériára kattintva is kiderül, nincs túl széles modellkínálata. A Swift sem mai gyerek, a Jimny végképp nem, tehát az SX4 S-Cross és a Vitara dolga lenne, hogy becsábítsa az embereket a szalonokba.

Kattintásra galéria nyílik!

Így a hazai ipari termelés nevében is nagyon reméljük, hogy csak a regisztráció lassú, nem pedig a rendelések maradnak el.

Erősebb volt ez az április, mint a megelőző kettő

A teljes autópiacot nézve az EU-ban 6,9 százalékkal több kocsit adtak el, mint 2014 hasonló időszakában. Tavaly áprilisban egyébként éves bázison 4,8, előtte pedig 2 százalékos volt a bővülés, úgyhogy az áprilisi számok immár harmadik éve gyorsulnak. A negyedik hónapban 1,16 millió autó helyeztek forgalomba.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!