2p

Közel egymilliárd forintos fejlesztést hajt végre a Veritas Kft. az idén a Győr- Moson-Sopron megyei Dunakilitin; az európai autóipar számára üzemanyag vezetékrendszereket gyártó társaság 2012-ben mintegy 10 százalékkal növeli termelését, s a tavalyival megegyező, 10,5 milliárd forintos árbevétellel számol - mondta Jáger Tibor ügyvezető.

Közel egymilliárdos beruházás keretében gépeket, berendezések, új technológiákat vásárol a Veritas Kft., amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az autóipar folyamatosan megújuló igényei szerinti termékeket tudjanak gyártani. A német Veritas AG 100 százalékos leányvállalata elsősorban a Volkswagen csoportnak és a BMW-nek szállítja az üzemanyag rendszereket. A beruházások folyamatosak, amelyeket az tesz szükségessé, hogy a három-öt év alatt kifut egy-egy termék, s helyettük újak kerülnek a gyártmányskálába - mondta az ügyvezető.

Az 1200 munkatársat foglalkoztató társaság bérmunkát végez az anyavállalatnak, tevékenysége nyereséges. Az esetenként hiányzó munkáslétszámot bérbevett dolgozókkal pótolni tudják, nagyobb gondot jelent viszont, hogy nehezen találnak felsőfokú  műszaki végzettségű szakembereket, akikre egyebek között a gyártási folyamat fejlesztésben szükség lenne - mondta Jáger Tibor.

A német Veritas csoport éves árbevétele 600 millió euró, amelynek 36-38 százalékát a Dunakilitin működő kft. adja. A magyarországi társaság a csoport legnagyobb termelőüzeme. A Veritas konszern autóipari beszállító, nyolc országban több mint 5000 dolgozót foglalkoztat, főbb gyártmányai az üzemanyag rendszerek, továbbá a turbócsövek és a fröccsöntött termékek.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!