4p

Évről-évre kevesebbet költenek a háztartások a karácsonyi szezonban: míg 2006-ban 25 százalékkal költöttek többet az év utolsó hónapjában, mint egy átlagos hónapban, addig 2007-ben ez a szám 20 százalék volt, 2008-ban pedig 16 százalék.

A GfK Hungária Piackutató Intézet felmérése szerint a háztartások napi fogyasztási cikk beszerzéseiből rendszerint kiemelkedően magas arány jut decemberre, azonban az elmúlt három évben ez az arány egyre inkább csökken.

A közlemény szerint a decemberi szezon elmúlt években megfigyelt csökkenéséhez hozzájárultak a 2006 negyedik negyedévétől bevezetett megszorító intézkedések is, illetve a 2008 októberében kirobbanó gazdasági világválság.

A GfK közölte: az idei karácsonyra vonatkozó előrejelzések esetében figyelembe kell venni, hogy 4 százalék körüli infláció mellett az év első három negyedévében a háztartások körülbelül ugyanakkora összeget költöttek napi fogyasztási cikkekre, mint egy évvel korábban. Azaz a háztartások kevesebb élelmiszert és vegyi árut vásároltak az év első nyolc hónapjában, mint tavaly ilyenkor.Emellett a GfK Hungária által negyedévente mért fogyasztói bizalom index is a lakosság alacsony vásárlási hajlandóságát jelzi.

A GfK adatai alapján az elmúlt évekről elmondható, hogy a karácsonyi nagybevásárlások különösen kedvelt helyszínei a széles áruválasztékot és általában mérsékeltebb árakat kínáló hipermarketek. Forgalmát tekintve ennek a bolttípusnak nő a jelentősége leginkább a decemberi szezonban. Tavaly a hipermarketek mellett a drogériáknak sikerült még kiemelkedő forgalomnövekedést elérniük a karácsonyi szezonban.

A karácsonyi sütés-főzéssel kapcsolatban a GfK közölte: decemberben harmadával többet vásárolnak margarinból, vajból, puding- és desszertporokból, valamint tejszínből. Mintegy 50 százalékkal több fogy kakaóporból, vaníliás cukorból és flakonos tejszínhabból. Az ünnepre készülődve a háztartások közel dupla annyi sütőport vásárolnak decemberben, mint egy átlagos hónapban.

2008 decemberében körülbelül másfélszer annyi bort és több mint kétszer annyi égetett szeszes italt vásároltak a háztartások, mint az év egy átlagos hónapjában.

A házi készítésű finomságok mellett a csokoládé is hozzátartozik az ünnepekhez és az ajándékozáshoz. Decemberben több mint két és félszer annyi csokoládét vásárolnak az emberek, mint az év egy átlagos hónapjában. Ennek több mint felét a szezonális termékek, vagyis a szaloncukor, a csokoládé figurák, valamint a Mikulás-csomagok teszik ki.

A GfK Hungária tanulmányának adatai szerint míg 2005-2007 között a karácsonyi időszakban átlagosan 40 százalékkal magasabb forgalmat realizáltak a kereskedők a ruházati piacon az egész évre jellemző kéthavi átlaghoz képest, addig 2008 utolsó két hónapjában, a válság által érintett első időszakban, már csak 30 százalék volt ez a többletforgalom. Kimondottan erős a karácsonyi szezon a kiegészítők tekintetében. A sportruházat is nagyon népszerű ilyenkor: 50 százalékkal többet költenek a háztartások erre karácsonykor.

Kiemelkedő szokott lenni a különböző elektronikai termékek kereslete is: igaz, a 2008 szeptemberétől kezdve, a globális gazdasági válság kirobbanását követően óvatosabbak lettek a fogyasztók. Ennek következtében az év végi klasszikus karácsonyi időszak nem érte el még a 2007-es forgalmat sem a tartós fogyasztási cikkek piacán. Ebben az évben minden területen - szórakoztató elektronikai- és fotótermékek, háztartási kis- és nagygépek, IT-piac - csökkent 2008-hoz képest a forgalom, ami valószínűleg érinteni fogja az idei karácsonyi időszakot is. A GfK szerint a kereslet biztosan fellendül, a kérdés csak az, hogy a már most futó reklám kampányok mekkora növekedést eredményeznek majd az év végére.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!