2p

A pályázói igényekre reagálva várhatóan ismét emelik a kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését célzó hitelprogram keretét - írja a pénteki Világgazdaság a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közlésére hivatkozva.

A bővítést a felfokozott pályázói érdeklődés indokolja; az eredeti keret 40 milliárd forint volt, ezt később 70 milliárdra emelték, a magyar cégek részéről viszont 144 milliárd forint értékben érkezett igény.

A Magyar Fejlesztési Bank hálózatán keresztül igénybe vehető, 5-15 éves futamidejű kölcsön azért is keresett, mert amellett, hogy kamatmentes, kezelési költséget, rendelkezésre tartási jutalékot, előtörlesztési és szerződésmódosítási díjat sem számítanak fel.

Alapesetben 600 millió forint a hitelösszeg felső határa, kezdő vállalkozások esetében 150 millió.

Jelenleg ideiglenesen szüneteltetik a programot.

Az NGM sajtóosztályának tájékoztatása szerint "a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programon (Ginop) belül a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését célzó hitelprogramban intézményrendszeri vizsgálat alatt áll a többletforrás biztosításának lehetősége".

A versenyszférában nullás hitelként ismert felhívás célja az életképes, jövedelemtermelő beruházások támogatása.

A munkahelyi képzéseket támogató pályázatokkal kapcsolatban szintén sokan érdeklődtek az NGM tájékoztatása szerint, ezért a kérelmek beadásának kezdetét elhalasztották a felhívások felülvizsgálatáig és pontosításáig.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!