2p

Az Audi számára különösen rosszkor érkezett a dízelbotrány, ugyanis éppen most előzte le őt a Mercedes a globális piacon és a történtek ismeretében aligha veszi vissza a második helyet.

Az Audi 2015-ben a dízelbotrány nélkül is elvesztette második helyét a német prémiummárkák között, most pedig - ha a vásárlók valóban büntetni fogják a csoportot – nehéz hónapok elé néz.

A tavalyi évet mind a három márka erős növekedéssel zárta, élen a BMW-vel, amely 9,5 százalékkal több autót 1,81 millió darabot adott el világszerte. Őt követte az Audi 70 ezerrel lemaradva, az 1,74 millió kocsi 10,5 százalékos növekedés eredménye volt. A Mercedes bár 12,9 százalékos növekedést ért el, ez csak a harmadik helyre volt elég 1,65 millió személyautóval.

Az idei első félévben a különbség az Audi és a Mercedes között alig 4-ezerre apadt, a nyár végére pedig már a Mercedes vezetett közel 11 ezerel. Az Audi a botrány kirobbanása előtti hónapig 1,17 millió autó adott el, a Mercedes 1,18-at, a BMW pedig 1,21-et. A helycsere érthető, hiszen a Mercedes a többieket jóval meghaladó 15,1 százalékos növekedést ért el, míg az Audi csak 3,4, a BMW pedig 5,5 százalékosat.

A VW botrány következményei még nem ismertek, már ami a piaci hatásokat jelenti. Vélhetően az egész autópiac lassulhat egy kicsit, nem csak a VW-csoport termékeinek eladásai. Többet az októberi, vagy inkább a novemberi értékesítési statisztikákból tudhatunk meg.

A kérdés, hogy prémium szegmensben - ahol döntést alapvetően az érzelmek határozzák meg - , az emberek inkább Mercedest, vagy BMW-t vesznek az Audi helyett, esetleg az idén elég szépen teljesítő Lexust választják.

Minden a dízelbotrányról egy csokorban

Az Audi számára azért is rossz az időzítés, mert most kezdik értékesíteni a nyugat-európai cégautó-piacon kedvelt A4 új generációját. A botrány miatt az Audi most nem a környezettudatosság megtestesítője, még akkor sem, ha sejtjük, hogy más gyártók sem tudnak megfelelni a szigorú környezetvédelmi előírásoknak.

Kattintásra galéria nyílik!

Ha pedig a "négykarikás" márka növekedése tovább lassul, akkor igen nehéz lesz újra felzárkóznia két nagy riválisához.

Szász Péter
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!