A Divatcsarnok is hétfőn kelhet el
A KVI is erősen hajrázik
[ajanlo=1266][igazitas=left/]A Club Aliga évek óta húzódó privatizációját idén is elbukta a KVI - azt ismét megfúrta a helyi akarat. Bár még idén új pályázatot terveztek kiírni, ám az egyelőre késik. A KVI azonban jól láthatóan igyekszik.
Pénteken járt le például az Országos Tisztifőorvosi Hivatal vagyonkezelésében lévő, országszerte tizenhat telephellyel rendelkező ÁNTSZ Laboratórium Kft. kincstári vagyon 200 millió forint névértékű üzletrészére kiírt pályázat, csakúgy, mint Tihanyi Park Hotel tendere. Az ingatlan a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén, a Tihanyi félsziget keleti oldalán, közvetlenül a tó partján fekszik, hozzátartozik a Kastélyszálló, a Park Hotel és a Strand Hotel. A kiírás nem tartalmazott árat, ám a pályázónak 100 millió forint ajánlati biztosítékot kellett befizetni. Utóbbi két tender eredménye egyelőre ismeretlen.
A Divatcsarnok is hétfőn kelhet el

A Divatcsarnokra pályázóknak ugyancsak 100 millió forint ajánlati biztosítékot kellett letenniük. A tender sikere vagy sikertelensége hétfőn dől el, kedden pedig három Kútvölgyi úti ingatlanra vonatkozó pályázat jár le: azokat 25 , 30, illetve 24 millió forintért kínálta a KVI. December 16-án eldőlhet a Ferencváros által használt ingatlanok sorsa is, melynek vagyonkezelői jogát 49 évre kínálja a KVI. Erről jelenleg is folynak a tárgyalások. A kiszivárgott hírek szerint a leendő befektető több milliárdos fejlesztést tervez a zöld-fehér klub által használt területen. Elvileg még az is előfordulhat, hogy átépítik a labdarúgó pályát, és az nem párhuzamos lesz az Üllői úttal, hanem arra merőleges. A körút mellett így felszabaduló területen pedig hotelek, üzletek épülhetnének.
Ugyancsak december 16-án derülhet ki az is, akad-e befektető a Visegrád Dunapart fejlesztésére. A KVI - mint az állam tulajdonában lévő kincstári vagyon tulajdonosi jogainak gyakorlója és vagyonkezelője - a táj-rehabilitációval kialakított mintegy 55 hektár visegrádi terület értékesítését, illetve hasznosítását tervezi, s ehhez keres befektetőket.
A KVI az mfor.hu érdeklődésére 2006. január elejére ígérte, hogy részletes tájékoztatást nyújt a 2005-ös év sikereiről és kudarcairól.
Szemán LászlóMenedzsment Fórum Kapcsolódó anyagok:
A brit BAA lett a befutó Ferihegyen Csúcsot dönthet a privatizációs bevétel Az állam nyakán maradnak az egykori MSZMP-üdülők Harmincmilliárd forintnyi ingatlant dobnak piacra Eladásra kínálják a budapesti szabadkikötőt