2p

A hazai ipari termelés az elmúlt hónapokban megérezte két Suzuki modell kiesését a gyártásból, de januárban fellélegezhetünk, mert jön a Vitara.

Megkezdik a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában az új terepjáró, a Vitara sorozatgyártását januárban. A terepjáró tölti majd be azt az űrt, amelyet a Splash és az előző SX4 kiesése okozott és amely kihatott a hazai ipari termelésre. A Vitarával 3 tagúra nő a hazai modellcsalád, emellett ugyanis a Swiftet és az SX4 S-Cross-t szerelik össze Esztergomban.

A Vitara értékesítése a jövő év tavaszán indul, az anyavállalat valamennyi piacára exportálják majd világszerte. A tervezett darabszámot egyelőre nem közölték, de az biztos, hogy nagy reményeket fűznek az terepjáróhoz. A Suzuki terve, hogy a következőkben évente új modellel álljon elő. Ez a magyar leányvállalat számára 2-2,5 évente egy-egy új modell gyártását eredményezheti.

A Magyar Suzuki terve változatlanul az, hogy az idén mintegy 150 ezer gépkocsit gyárt.

Az átállás miatt az ősszel egy műszakra tértek át a gyárban, decemberben azonban visszaáll a két műszak. Az új Vitara gyártásának előkészítése több mint két évvel ezelőtt kezdődött, azóta erre 150-160 millió eurót fordított a cég.

A magyarországi gyár termékeit mintegy 60 országba exportálják, fő piaca azonban az Európai Unió. A tervek szerint középtávon több mint 100 országba fognak exportálni, és 2018-ban az itt gyártott járműveknek már mintegy 30 százalékát Európán kívüli országba viszik.

A magyarországi újautó-piacon az idén mintegy 5000 Suzukit adtak el a márkakereskedők, 27 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, miközben maga a piac mintegy 20 százalékkal bővült eddig. A márka részesedése a piacon 7,4 százalék. A Suzuki értékesítésében 70-30 százaléka a flotta-, illetve a magáneladások aránya.

A Suzuki márkakereskedői hálózata a válság óta már újra bővül, jelenleg 75 tagja van.

A Magyar Suzuki Zrt. értékesítésből származó bevétele a cég júniusi közlése szerint 2013-ban elérte az 1567 millió eurót, 11,6 százalékkal nőtt 2012-höz képest.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!