2p

Tizenhatan vették fel a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára kiírt pályázaton induláshoz szükséges csomagot a határidő kedd délutáni lejártáig - közölte Balogh László, a televíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnökhelyettese az MTI-vel.

"Ez örvendetesen nagy szám, remélem, hogy ennyi jelentkező közül már lesz olyan, akinek a személyében konszenzusra tudunk jutni, és akinek megadjuk a bizalmat ahhoz, hogy korszerű közszolgálati tévét csináljon, mert nagy szükség volna erre" - mondta Balogh László, a kulturális sokszínűség és a kiegyensúlyozott hírszolgáltatás fontosságát hangsúlyozva.

Név nélkül nyilatkozó testületi tagoktól származó információ szerint a legtöbben ismét a finisben vették fel a pályázati csomagot. A múlt hét közepén még csupán négy, kedd délben már tizennégy érdeklődőről szóltak az információk, amelyek szerint több esetben ügyvédi irodák vették fel a dokumentációt, így nem okvetlenül derül majd ki, hogy ki is az azok mögött álló érdeklődő.

Ez a posztra meghirdetett negyedik pályázat; kiírásáról október 10-én döntött a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, aznap, amikor nem tudtak jelöltet állítani a tisztségre. A voksoláson ugyanis - amelyen a jelöltté váláshoz tíz szavazatot kellett volna szereznie valamelyik indulónak - Székely Ferencet heten, Havasi Jánost öten, Baló Györgyöt ketten támogatták.

A poszt március elején üresedett meg, miután lejárt Rudi Zoltán négyéves megbízatása. Ő volt a Magyar Televízió első olyan elnöke a médiatörvény 1995-ös elfogadása óta, akinek sikerült kitöltenie hivatali idejét.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!