Csütörtökön egy földkábel átvágása miatt áramszünet volt Szekszárd belvárosában. A nyolc órán keresztül tartó, mintegy 2 ezer fogyasztási helyet, háztartást érintő áramszünetet az okozta, hogy a Babits Mihály Művelődési Ház mellett egy munkagép átvágott két földkábelt. Ezek a egymás kiváltására alkalmas vezetékek voltak, így nem tudták őket pótolni.
Az áramszünet tizenhárom trafókörzetet érintett, s több körzetben áramfejlesztőkkel biztosították az áramellátást.
Kutas István elmondta: a legtöbb építkező a munkák megkezdése előtt nem végzi el a közműegyeztetést ezért nem tudja, hol vannak az áram és a gázvezetékek. Egy másik része elvégzi ezt, de nem tartja be a szabályokat, s nemcsak kézzel végeztet földmunkát a vezeték mellett, hanem géppel is, mert az előbbi túl drága lenne.
Szóvivő elmondta, hogy az E.ON-nak több tízmillió forintos kára származott a csütörtöki esetből, mert több órán keresztül nem tudott áramot eladni, aggregátorokat kellett odaszállítania és üzemeltetnie, illetve nagyon sok szakembere dogozott a hiba elhárításán. Ezt az összeget azonban nem tudja senkin sem behajtani, mert sem az E.ON, sem a kárt szenvedett háztartások esetében nincs jogalapja felelősségre vonásnak, sem a magánszemélyekkel, sem a cégekkel szemben.
Hozzátette: az E.ON azon dolgozik, hogy törvény tegye lehetővé ilyen esetekben a felelősségre vonást.
MTI/Menedzsment Fórum