A vasárnapi német újság szerint az RHJI az anyavállalattal, a General Motorsszal folytatott tárgyalásokat, és ajánlata egyes vonatkozásban kedvezőbb a Magnáénál. Így a belga cég állítólag garantálta, hogy egyetlen németországi üzemet sem zár be és különösebb alkalmazotti létszámcsökkentést sem tervez. Az RHJI kilátásba helyezte azt is, hogy európai méretekben is csak 10 ezer személy kerül elbocsátásra, míg a Magna 20 ezer fős leépítésről beszélt.
A német kormány korábban a Magna mellett tette le a garast, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a pályázat még "nyitott". Amit megerősít, hogy az Opelért állítólag a kínai Beijing Automotive Industry Corporation (BAIC) is versenyben van.
MTI/Menedzsment Fórum