1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Két héten belül véget érhet a 2-es metró utasainak kálváriája, mert frissítik az Alstom-szerelvények számítógépes vezérlőprogramját - számol be róla a szerdai Magyar Nemzet.

Mint Somodi László, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgató-helyettese a lapnak elmondta, a francia gyártó megkapta a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) engedélyét a 2-es metró vonalán futó Alstom-szerelvények vezérlőszoftverének frissítésére.

Az elmúlt hónapokban kisebb elektronikai hibák naponta többször is előfordultak, ilyenkor nem működtek például a kijelzők, a kamerák vagy az ajtók, és néhányszor az utasoknak is ki kellett szállniuk. Mindezek azonban a metrózók biztonságát nem veszélyeztették, a következő két hétben pedig minden jármű számítógépes vezérlését frissítik. A BKK ettől a művelettől a leállások és a meghibásodások számának radikális csökkenését várja – mondta a vezérigazgató-helyettes.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!