A magyar felnőttek közül 100 emberből 84 olvasott legalább egy lapot a Nemzeti Médiaanalízisben mért 162 sajtókiadvány közül az idei év első felében – ezt tükrözik a GfK Hungária és a Szonda Ipsos tanulmányának adatai. Az olvasók átlagosan 4,6 lapot vettek a kezükbe a 2008 januárjától júniusáig tartó időszakban.
A legolvasottabb fizetős sajtótermék minden egyes lapszámával közel 1,3 millió magyar felnőttet lehetett elérni 2008 első félévében. Emellett további két lap olvasottsága haladja meg az egymillió főt: egy napilapé és egy hetilapé. Ha az ingyenesen terjesztett lapokat is figyelembe vesszük, egy lapszámmal megjelenésenként akár hárommillió embert is tájékoztathatunk. A legolvasottabb fizetős napilap a Blikk, hetilap a Story, míg a havi és egyéb periodicitású lapok közül a Nők Lapja Konyhát veszik a legtöbben kezükbe.
Tematikájuk szerint csoportosítva a kiadványokat az egyes fizetős laptípusok közül továbbra is az önállóan terjesztett tévémagazinok a legkedveltebbek, hiszen a felnőtt lakosság 31 százaléka olvassa ezeket.
Célkeresztben a gasztronómia
A válaszadók jelentős arányban (30 százalék) olvassák lakóhelyük szűkebb környezetéről híreket közlő megyei lapokat (ez a szám a vidéki lakosságra vetítve 36 százalék). A harmadik legolvasottabb lapcsoportot az általános női lapok jelentik (27 százalék).
A megelőző időszakhoz képest leginkább a gasztronómiai lapok olvasottsága emelkedett (8 százalék), és sportújságokat (6 százalék) is többen olvasnak, áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
A megyei napilapok, mint lapcsoport olvasottsága a teljes felnőtt népesség körében az egyik legmagasabb. Az olvasottság-növekedési toplistába egy megyei lap is bekerült, ami a helyi eseményekről (is) tudósító lapok iránti fokozott érdeklődésre enged következtetni.