2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

„Csaknem kizárt”, hogy a Polgárok Háza mögött álló Szövetség a Nemzetért Alapítvány állami céges támogatása összhangban van a HungaroControl társadalmi felelősségvállalási programjával – állítja az alapítvány könyvvizsgálója a HVG-ben megjelent cikk szerint.

320 millió forinttal párnázta kis az állami légiirányító cég, a HungaroControl Zrt. a kormány egyik kedvenc alapítványát, a Szövetség a Nemzetértet (SZNA) - írja a hvg.hu. A Polgárok Háza mögött álló szervezet – amelyet még Makovecz Imre hozott létre – 2002-es Fidesz-vereség után Orbán Viktor pártjának politikai menedéke volt, és fontos szerepet játszott a megrendült hátország megerősítésében. A civil támogatói azonban elmaradtak, a polgári körök mozgalma kimúlóban van, így a szervezet egyre inkább külső támogatásra szorul.

A HungaroControl kitűzött céljai (a légi közlekedés népszerűsítése, a természeti környezet védelme) érdekében az SZNA elég nehezen elképzelhető módon tudna tenni. A támogatást idén június végéig kellene a célnak megfelelően felhasználni, ám a felmerült kétségek miatt a könyvvizsgáló azt javasolta a László Tamás vezette alapítványnak, képezzenek céltartalékot a teljes összegre, ha netán vissza kellene fizetni a pénzt.

A Polgárok Háza a Visi utácában 

A könyvvizsgáló szerint  van még ezen kívül is kétes szerződés. Az alapítvány a Magno Studio Kft.-től televíziós reklámot rendelt tavaly novemberben. A teljes összeget, 313 millió forintot még abban a hónapban ki is utalták a cégnek. A teljes összeg gyors elutalása „komoly pénzügyi felelőtlenségre utal” – állítja a könyvvizsgáló, Monoki László, írja a hvg.hu. 

via hvg.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!