2p

Hatmilliárdos beruházás keretében épít új csarnokot Ajkán a Poppe+Potthoff Hungária Kft., mely a beruházáshoz 1,6 milliárd forintos támogatást nyert az Új Széchenyi Terv két pályázatán.

Összesen több mint hatmilliárd forintos beruházással bővíti ajkai gyárát a Poppe+Potthoff Hungária Kft., az autóipari szerelvénycsöveket gyártó cég új üzemegységét a tervek szerint 2013 elején adják át - mondta Gellén László gazdasági ügyvezető hétfőn az MTI-nek. Hozzátette: a teljes beruházáshoz a cég az Új Széchenyi Terv két kapacitásbővítést célzó pályázatán összesen 1,6 milliárd forintos támogatást nyert el.

Elmondta, hogy a Poppe+Potthoff az autóipar számára minőségi, saját fejlesztésű közös nyomócsöves alrendszereket és magasnyomású dízel befecskendező szerelvénycsöveket szállít. Az alkatrészeket az ajkai cég a többi között a Daimler, a Renault, a BMW, az Audi és a VW részére, illetve azok beszállítóinak adja el.

Az ajkai ipari parkban 2003 óta jelen lévő vállalat 16 ezer négyzetméteres területén belül 2013-ra egy 4 ezer négyzetméteres üzemegységet alakítanak ki, a beruházással ötven új munkahelyet teremtenek. A létszámbővítésnek köszönhetően a gyár dolgozóinak létszáma a jövő év elejére eléri a 300 főt.

Gellén László közlése szerint a Poppe+Potthoff az idei évre 40 millió eurós nettó árbevételt tervez, a bővítés 2013-tól kezdve 25 százalékkal növeli majd az árbevételt. Tájékoztatása szerint az ajkai gyárnak az alapanyagcsöveket eddig a német anyavállalattól kellett beszereznie, de a csőgyártó kapacitás kiépítésével a németországi gyár főbb exportpiacait is átveszik. A cég csak exportra gyártja a szerelvénycsöveket, a legfőbb célországok között Ausztria, Németország és az Egyesült Államok szerepelnek. A jövő évtől Kínába, Koreába, Indiába és más európai országokba is Ajkáról szállítják majd az autóalkatrészeket.

A Poppe+Potthoff holding 14 telephellyel rendelkezik 9 országban. A csoport árbevétele eléri a 180 millió eurót, az ajkai cég 2011-ben 11 milliárd forint nettó árbevételt ért el.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!