2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Nem hagyja el Budapestet az IKEA, hiszen a harmadik magyarországi áruházuk is a fővároshoz kötődik, Soroksáron épül majd. A lakberendezési lánc ugyanakkor 2016-tól az e-kereskedelemben erősítene.

Az IKEA Magyarország árbevétele a tavaly augusztus végén zárult pénzügyi évben 2,49 százalékkal, 35 milliárd forintra nőt az előző évihez képest - mondta Árvai Eszter, a budaörsi áruház igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

A magyar lakberendezési piacon 21,9 százalékos az IKEA részesedése, amelyet öt éven belül 25 százalékra növelnének - tette hozzá. Az igazgató kiemelte, hogy a két magyarországi áruházat 1 százalékkal többen, 4,5 millióan keresték fel az elmúlt pénzügyi évben.

A céginformációban megtalálható mérlegben szereplő adatok szerint az elmúlt pénzügyi évben a bérköltség 1,7 milliárd forintot tett ki. A mérleg szerinti eredmény pedig 21,6 millió forint volt, szemben az egy évvel korábbi 101,8 millió forinttal.

A budapesti áruházban tavaly 1,2 millió eurós, míg a budaörsiben 4 millió eurós beruházást hajtott végre a társaság. A két áruházban foglalkoztatottak száma 600, de a soproni, faipari termékeket gyártó IKEA Industry Kft.-ben további 550 embernek adnak munkát. A cégjegyzékben csak a 2012-es mérlege található ennek a leányvállalatnak, ebben 14,1 milliárd forint árbevétel szerepel, 500 millió forint mérleg szerinti veszteség mellett.

Árvai Eszter elmondta, hogy Soroksáron már megvásárolták a harmadik áruház telkét, de az építésnek még nincs kitűzött időpontja. A teljes IKEA csoport évi 15 áruházat épít. Kérdésre válaszolva az éttermek részesedését a forgalomból, 5 százalékban adta meg az igazgató. Az e-kereskedelmet 2016-tól kívánja bevezetni Magyarországon az IKEA.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!