3p

Bizonytalanná vált a vállalatok számára a jövőbeli bevételek tervezhetősége, még a nagy cégek egy része is veszteségbe fordult, és a finanszírozók már nem elsősorban a nyereségességet, sokkal inkább a céges üzleti modellek hosszabb távú működőképességét várják el tőlük, így finanszírozásuk is kockázatosabbá vált - írja az ING Bank.

A nagyvállalati piacon az elmúlt két évben az is megfigyelhető, hogy egyre nagyobb arányban használják a különféle pénzügyi kockázataik fedezésére szolgáló egyszerű és rövidebb lejáratú termékeket.

A cégek árbevétele a válság miatt csökkent, a terveiket nem, vagy csak részben tudták teljesíteni, így az üzleti terveikhez igazított finanszírozási megoldások is felborultak, sokszor válságmenedzselniük kellett a pozícióikat.

"Sok vállalatnak azzal a problémával kellett szembenéznie a válságban, hogy a piacok beszűkültek, az árbevételük csökkent, ám a piaci fellendülésben bízva nem akartak megválni a jól képzett szakemberektől. A kérdés sok helyütt úgy vetődött fel, hogy ki tudnak-e tartani addig a relatív magas működési költségekkel, amíg a piackeresés eredménnyel jár, a válság hatása alábbhagy" - hangsúlyozta Cseresznye Andrea, az ING Bank risk menedzsment igazgatója. Több nagy piaci szereplő alkalmazott olyan védelmi technikákat, mint tartós részmunkaidőben foglalkoztatás, átszervezés, beszállítói szerződések újratárgyalása az árcsökkentés érdekében.

A válság előtt a bankok más információkat hittek el a vállalatoknak, mint az utóbbi 3 évben. A válság alatti, és az azóta eltelt időszakban is sokat elárul egy vállalat működéséről a hitelező bank számára, hogy a management és a tulajdonosa tud-e és mennyi idő alatt a cégéről üzleti információkat adni. A bankok számára ez az információ az adott cég átlátható, prudens működésének fokmérőjeként szolgál. Ezen kívül egy vállalat forrásszerzési képességét nagyban befolyásolta a piaci pozíciója.

Azok a cégek, amelyek például túlzottan ki voltak szolgáltatva egy fő vevőnek vagy szállítónak, a potenciális kockázat miatt rosszabb pozícióból indultak a forrásokért folytatott harcban. Felértékelődött a tőkésítés szintje is, hiszen jelentős a tőkeellátottsággal, könnyebben túl lehet élni akár a több éven át tartó veszteséges működést is.

"A bank számára az adja a legnagyobb biztonságot, ha látja, hogy az adott cégnek jó a menedzsmentje, kiterjedt piaci kapcsolatokkal rendelkezik, a cég évek óta stabilan és nyereségesen működik, és mindennek a potenciálja a jövőre nézve is biztosított.  Ha a tulajdonos támogatja cégét a forráshoz jutásban azzal, hogy személyes garanciával áll mögé, vagy a piaci növekedéshez szükséges beruházásokat arányosan részben tőkéből finanszírozza, akkor a bank is szívesen vállal részt a beruházások finanszírozásából amellett, hogy a forgóeszköz finanszírozási igényt kielégíti" - tette hozzá Cseresznye Andrea.

A cégeknek a nyitott pozíciók fedezésére szolgáló árfolyamrögzítésre vonatkozó eddigi politikájukat is át kellett gondolniuk. Volt olyan vállalat, amely 258 forinton fixálta az euró bevételeihez kapcsolódó árfolyamot, de amikor az árfolyam 300 forint fölé kúszott, ez jelentős veszteséget okozott a cégnek. A veszteség kezelésére a cégek különféle technikákat alkalmaztak, amennyiben ebben bankjuk partner volt. A különbözetet egyesek hitellé konvertálták, és 10-11 hónapos futamidővel fizették vissza, de volt, aki csak meghosszabbította a futamidőt historikus árfolyamon, és amikor az árfolyam kissé normalizálódott, gyorsan lezárta a pozícióit.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!