Mit adtak el 7 milliárd forintért tavaly?
[ajanlo=1447][igazitas=right/]Nagy dobás lehet az Üllői úti műemlék
Szintén nagy tétel lehet az idei bevételek sorában a Nagykörút - Üllői út sarkán található egykori Mária Terézia laktanya eladása. A 35 ezer négyzetméteres épület 1,5 hektáros területen áll.
Zelles Sándor, a KVI vezérigazgatója szerint amennyiben a leendő befektető változatlan formában őrzi meg a műemléképület homlokzatát, bármire használhatja a létesítményt. A KVI mindent megtesz, hogy mielőbb kiírhassa a tendert.
Sok a gond a kaszárnyákkal

A Határőrség egyébként sok nyugati határszélen található laktanyát adott át az igazgatóságnak. Az EU-csatlakozás következtében ugyanis a határőrök ezen a szakaszon elvesztették funkciójukat, az épületek feleslegessé váltak. Ezeket várhatóan ingyen ajánlják majd fel a helyi önkormányzatoknak.
A keleti határszélen viszont éppen a megerősített határőrség elhelyezése okoz gondot a KVI-nek, ez pedig a kiadási oldalt növeli majd. Ugyanez a helyzet a Vám- és Pénzügyőrség nyugati, már meglévő, illetve keleti, még csak tervezett objektumaival. Más kategóriába tartoznak viszont a Honvédelmi Minisztérium (HM) által eladásra szánt többmilliárd forint értékű laktanyák, illetve lő- és gyakorlóterek. Itt a pénz a HM-hez folyik be, a KVI-nek csak adminisztratív feladatai lesznek.
Hétmilliárd a Divatcsarnokért és a Park Hotelért
Az év végi hajrá egyébként kiválóan sikerült a KVI számára - ekkor kelt el a Divatcsarnok és a tihanyi Park Hotel is. A muzeális értékű, védett Divatcsarnokot a luxemburgi bejegyzésű ORCO Properties ingatlanfejlesztő társaság vásárolta meg 3 milliárd forintért.
A prágai és a párizsi tőzsdére is bevezetett cég vállalta, hogy meghagyja az épület eredeti funkcióját, így a felbecsülhetetlen értékű Lotz-freskó is érintetlen marad. A kelet-közép-európai befektetésekre szakosodott vállalat teljesen felújítja a csarnokot, emellett üzleteket, kávézókat nyit.
A KVI másik nagy dobása a Balaton-felvidéki nemzeti park területén, közvetlenül a part mentén fekvő, tihanyi Park Hotel eladása volt, amit - a hozzá tartozó Kastélyszállóval és a Strand Hotellel együtt - egy magyar befektetői csoport vásárolt meg négymilliárd forintért.
Szemán László
Menedzsment Fórum