2p

Ajka polgármestere levelet írt a miniszterelnöknek pénteken, ebben arra kéri Orbán Viktort, hogy az 1100 dolgozót foglalkoztató timföldgyár folytathassa a működését.

Schwartz Béla (MSZP) az MTI-nek elmondta: a miniszterelnöknek írt levelében hangsúlyozta, hogy a kormány intézkedése - amellyel felfüggeszttette a timföldgyár működését - érthető volt, ezt a katasztrófa ténye, a rendkívüli kár indokolta.

Ugyanakkor a timföldgyári gazdasági társaság működésének felfüggesztése egy másik társadalmi katasztrófát vizionál - mutatott rá Schwartz Béla. Közlése szerint a városban 14 ezer munkahely van, s ebből 1100 a MAL Zrt.-nél található, de a céggel más módon kapcsolatban lévő gazdasági társaságok, beszállítók dolgozói létszáma több ezerre tehető.

A polgármester elmondta, hogy Ajka és térsége ipari vertikumának része a Bakonyi Erőmű Zrt., továbbá jó néhány bauxitbánya, valamint szállító és építőipari cégek is. Hangsúlyozta, hogy az erőmű az energia szolgáltatásán túl magas nyomású gőzt is előállít, amelyre "a timföldgyári technológiai folyamatban" van szükség.

Schwartz Béla szerint az erőmű kapacitásának kétharmadát a timföldgyár "veszi igénybe", továbbá az biztosítja a város számára a távfűtést. A Mal Zrt. ellehetetlenülésével veszélybe kerülne a erőmű működése és a város távfűtése is - jelezte a polgármester.

Utalt arra is, hogy a Mal Zrt. évente 300 millió forint adót fizet be Ajka költségvetésébe, amely az összes ilyen jellegű adóbevételüknek a 25 százalékát teszi ki. Megjegyezte, hogy a város kulturális és sportéletének is meghatározó támogatója a cég.

A polgármester úgy fogalmazott: a timföldgyár a gazdasági válságban is "jó példát mutatott", mert csökkentette ugyan a múlt évben a termelését, de a munkavállalóit nem bocsátotta el.

Ajka polgármestere az MTI-nek elmondta, arra kéri levelében a miniszterelnököt, hogy a város és térségének meghatározó vállalata működéséről hozandó kormányzati döntésnél vegye figyelembe az érveit. Schwartz Béla hangsúlyozta továbbá: a "károkat a károkozónak meg kell térítenie", ám ez csak akkor lehetséges, ha a timföldgyár folytathatja a működését, így tud megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!