A Wizz Air diszkont légitársaság tavaly összesen 1,89 millió utast szállított és közülük 600 ezer volt a magyarországi járatokon utazók száma. 2004 májusi indulása óta az összes utasszám megközelítette a 2,5 millió főt. A Wizz Air adataitól alig maradt el a SkyEurope Airlinest igénybe vevők száma, a diszkont légitársaság magyarországi járatain az elmúlt évben több mint 500 ezer utast szállított, közel dupláját az előző évinek.

Mindkét légitársaság nagyratörő tervekkel tekint az idei év elé, Váradi József a Wizz Air vezérigazgatója az idei évre már közel három millió utast vár. Ennek érdekében a vállalat 50 százalékkal növeli kapacitásait a múlt nyárihoz képest, 50 útvonalon havonta mintegy 350 ezer a felkínált ülőhely. A légitársaság az elmúlt évben írt alá szerződést
24 darab Airbus A320-as repülőgép beszerzéséről, amely listaáron 1,4 milliárd dollár értékű beszerzést jelent. A repülőgépeket 2007 és 2010 között állítják a flottába.
A SkyEurope utasforgalma az elmúlt évben, az előző évhez viszonyítva 94 százalékkal 1,85 millióra emelkedett. A 2001 szeptemberében alapított légitársaság az azóta eltelt időben már több mint három millió utast szállított. Borsos György magyarországi igazgató elmondta, hogy a brit BAA tulajdonába került Budapest Airport Rt. új menedzsmentjétől sokat várnak, nevezetesen azt, hogy megoldják a Ferihegy 1-es terminál szűk kapacitásai okozta problémát. A SkyEuropenak jelenleg 15 repülőgépből álló flottája van. A cég nemrégiben jelentette be, hogy 16 Boeing 737-700-as Next Generation repülőgépet rendelt meg, és további 16-ra vételi opciója van. Az új repülőgépeket 2006 és 2009 között állítják a flottába.
MTI / Menedzsment Fórum