1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Sir Terry Leahy, a Tesco vezérigazgatója cáfolta azon sajtóértesüléseket, melyek a szupermarket-lánctól való megválását firtatták.

Miután csütörtökön este megkapta a brit ipar legkedveltebb vezére díjat, arról tájékoztatta a BBC-t, hogy nem akar továbbállni. "Sok dolgom van itt a cégnél, s ez egy csodálatos vállalkozás" - közölte a Tesco első embere.

Egy angol lap arról számolt be, hogy Sir Leahy lemond tisztségéről és kormányzati állást vállal. A lap értesülései szerint a vezér még október folyamán döntött a lépésről, a társaság pedig a karácsonyi időszakban jelentette volna be a távozást. A cég szerint a történet teljesen nonszensz.

Sir Terry 1979-ben csatlakozott a Tesco marketing csapatához, majd később a '90-es években a klubkártya rendszer bevezetésénél segédkezett. Majd '97ben nevezték ki a cég irányítójának, ami jó döntésnek bizonyult, hiszen még abban évben 2 milliárd font (közel 800 milliárd forintos) profitot termelt a vállalat.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Új kereskedelmi igazgató a Tesco-nál
Kútba esett a Tesco amerikai bevásárlása
Vidéken terjeszkednek a szupermarketek
Lejárt a hipermarketek építésének ideje

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!