2p

A gazdasági növekedés lassulása miatt sok amerikai és európai nagyvállalat csökkenti információtechnológiai (IT) beruházásait az idén.

Az amerikai Forrester Research kutatóintézet felmérése szerint a megkérdezett nagy amerikai és európai vállalatok 43 százaléka fogta vissza IT-fejlesztésre szánt költségvetését az idén. Ennek ellenére a kutatóintézet nem csökkentette tovább a technológiai kiadások idei növekedésére vonatkozó előrejelzését: legutóbb, idén februárban 2,8 százalékos növekedést jósolt, tavaly decemberben azonban még 4,6 százalékos éves növekedést várt.

A Forrester elemzéséből az is kiderül, hogy földrajzilag és szektoronként eltérő a helyzet megítélése: inkább az amerikai vállalatok mérséklik IT-kiadásaikat, az európaiak kevésbé.

Az ágazatokat tekintve elsősorban azok a cégek költenek kevesebbet fejlesztésre, amelyek a pénzügyi szolgáltatásban, a közüzemi szférában, illetve a távközlésben tevékenykednek. Ezzel szemben a médiában és a szórakoztató iparban bővülnek az IT-beruházások.

Az idén májusban és júniusban lebonyolított felmérésben 950 IT-vezetőt kérdeztek meg Észak-Amerikában és Európában. Az Egyesült Államokban a válaszadók több mint felel mondta azt, hogy már csökkentették műszaki beruházásaikat, míg Kanadában 38 százalék, Németországban pedig 28 százalék volt ez az arány.

Augusztusban a Gartner kutató intézet azt jósolta, hogy az idén világszerte meg fogják haladni a 3,4 ezer milliárd dollárt az információtechnológiai fejlesztések, ez - figyelembe véve a dollár gyengülését - nyolc százalékkal több az egy évvel korábbinál, változatlan dollár árfolyamon a növekedés 4,5 százalék körüli lesz.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!