A Ladákat gyártó AvtoVaz a Renault-Nissan 61,7 százalékos tulajdonában van.
Az 52 ezer embert foglalkoztató AvtoVaz cégnél idén már nem először áll le a termelés: január 1. és 12. között újévi szünetet tartottak, ezt rögtön megtoldották hat nappal, amikor szabadságra küldték a cég összes dolgozóját.
A vállalatnál július 27. és augusztus 16. között szintén szabadságolják a munkavállalókat.
Több év erős növekedés után az autóeladások tavaly jelentősen csökkentek, ahogy az orosz gazdaság gyengülni kezdett az olajárak zuhanásának és a nyugati szankciók bevezetésének következményeként. A rubel árfolyama meredeken esett, ami a fogyasztókat arra kényszerítette, hogy halasszák el a nagy értékű termékek megvásárlását.
A több mint hatszáz, Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő Association of European Businesses (AEB) üzleti érdekképviseleti szervezet 25 százalékos, a PricewaterhouseCoopers (PwC) pénzügyi tanácsadó cég 25-35 százalékos járműeladás-csökkenést valószínűsít az idei évre.
Márciusban 139 850 személygépkocsit és kishaszongépjárművet értékesítettek az országban, ami 42,5 százalékkal kevesebb tavaly márciushoz képest. Februárban 37,9 százalék, januárban 24,4 százalék csökkenést regisztráltak.
MTI